Vidék

Valer Marian kissé tájékozatlan

2013.02.12 - 09:01

Valer Marian szociálliberális szenátor, a Szociáldemokrata Párt Szatmár megyei elnöke szerint a megye magyarsága nem tiszteli a többségben lévő románokat, ami ellen hatékony fellépést helyez kilátásba.

Felborzolta a kedélyeket Valer Marian szociálliberális szenátor pénteken tett kijelentése, miszerint a megye többségi lakosságát a kisebbség, kimondottan a magyarság, egyáltalán nem tiszteli. A szenátor a Szatmári Díjazottak Gáláján, az Északi Színházban többek között megemlítette, hogy nem tisztelték a románokat, amikor a szamoskrassói általános iskolát (ő egyébként kolcsi iskolát mondott) Bem tábornokról nevezték el. Emiatt a vasárnapi sajtótájékoztatón már annak a nézetének is hangot adott, hogy a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség vezetőségének be kellene adnia a lemondását.

Hétfőn Mariana Brumboiu, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség szóvivője közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben ismerteti azt a procedúrát, ami szükséges egy tanügyi intézmény elnevezéséhez. A közleményből kitűnik, hogy a tanügyi intézmények elnevezését (ez esetben) az iskolaszék kezdeményezi, azt elfogadja a helyi tanács, majd a prefektúra mellett működő névadó bizottság hagyja jóvá, amit majd a tanfelügyelőség tudomásul vesz. Tehát a tanfelügyelőségnek nincs beleszólása a névadásba.

 

Vélemények

 

Kallós Zoltán, a szamoskrassói iskola igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy az iskola névadása a törvény értelmében történt, a helyi tanács egyhangúlag szavazta meg a határozattervezetet, azt a prefektúra nem támadta meg, ezentúl sem lehet szabálytalanságot felfedezni az eljárásban. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes a lemondással kapcsolatosan megjegyezte, hogy őt egy miniszter nevezte ki, csak egy miniszter válthatja le abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy szabálytalanságot vagy törvénytelenséget követett el. Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei elnöke szerint is törvényes keretek között történt a szamoskrassói iskola névadása, véleménye szerint Valer Mariannak a megjegyzései nem mindig a magyarsághoz szólnak, például a kettős állampolgársággal kapcsolatosan az bosszantja, hogy nagyon sok román is felvette a magyar állampolgárságot.

 

 Elek György