Vidék

Vakációs programok az iskolákban

2012.06.29 - 09:03

A legtöbb tanintézményben a vakáció ideje alatt is szerveznek olyan tevékenységeket, amelyek a diákok hasznos időtöltését segítik.

Megkezdődött a nyári szünet, a diákok pedig kipihenhetik a 2011/2012-es iskolai év fáradalmait. A megye tanintézményei közül néhányban különböző programokkal, táborokkal várják a diákokat a szünet ideje alatt is.

Lukács Dénes, a Kökényesdi Általános Iskola igazgatója elmondta, diákjaik közül tízen részt vesznek az EKE által Sárközújlakon július 16. és 20. között szervezendő környezetvédelmi táborban, a romániai Szentjánosbogár Egyesület által ötödik alkalommal megszervezendő, gyermekeknek és kamaszoknak szóló tábor helyszíne pedig a kökényesdi tanintézmény lesz. Az igazgató hozzátette, az intézményben dolgozó pedagógusok szinte minden hétre szerveznek saját szakterületeiken valamilyen programot, így a tervek szerint a nyári vakáció ideje alatt minden héten lesz olyan program, amibe a diákok is bekapcsolódhatnak.

A szatmárnémeti Vasile Lucaciu Általános Iskolában immár hagyománnyá vált az úgynevezett nyári iskola, amit az idei évben augusztusban tartanak meg a tanulók számára — tájékoztatta lapunkat az iskola igazgatónője, Hudák Ildikó.

Mészáros Lőrinc, a bogdándi Petri Mór Általános Iskola igazgatója elmondta, nem szerveznek tevékenységet a nyári szünet ideje alatt, ám a széri VII. és VIII. osztályos, valamint a bogdándi VII. osztályos diákok augusztusban, több mint harmincan, részt vesznek a Hargita Keresztény Táborban.

A mikolai iskolások a nyári szünet ideje alatt heti kétszer ingyenesen vehetik majd igénybe a helyi sporttermet, ahol kedvükre mozoghatnak majd — tudtuk meg Dobos Csaba iskolaigazgatótól. Hozzátette, az iskolában működő madarász kör egy jutalomkirándulást nyert, ők amúgy a vakáció ideje alatt sem szüneteltetik tevékenységeiket.