Egriben, mint az utóbbi években már megszokottá vált a KOEN (Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért) Alapítvány által ismertté tett vakációs bibliaheti alkalmakra várják a gyermekeket és fiatalokat.
Egriben, mint az utóbbi években már megszokottá vált a KOEN (Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért) Alapítvány által ismertté tett vakációs bibliaheti alkalmakra várják a gyermekeket és fiatalokat. A sorban kilencedik alkalommal megtartott napok ezen a héten zajlanak, míg vasárnap istentisztelet keretén belül a szülők estéjével ér véget. Mint a szervezőktől megtudtuk, a gyermekbibliahét minden évben nagy népszerűségnek örvend, nemcsak a faluban élő református, hanem más felekezetű gyermekek is örömmel járnak a foglalkozásokra. Az idei evangelizációs bibliahét témája: Ezt látnod kell!, az alkalmakat a kultúrházban és az iskolában tartják, azokon több mint 130 gyermek vesz részt. A szervezésben és a foglalkozások lebonyolításában Kallós Lilla egri származású debreceni teológus, és 34 konfirmált fiatal munkálkodott.