Jegyzet

Vak vezet világtalant

2020.05.08 - 15:28

Zavaróbb, mint az alkotmányellenesnek bizonyult büntetések, a rendőri túlkapások és a vírus körüli mizéria. Azt megértettük, hogy maradjunk otthon, mossunk kezet; ha nehezen is, de sikerült a lakosság jó részének a fejébe verni. Egyesek ezt eleve így tanulták otthon, mások vagy a megbetegedéstől, vagy a hatalmas büntetésektől ijedtek meg. A lényeg, hogy ülünk és várunk. Miközben figyeljük a cunamiként ránk áradó híreket, és nem értjük. Én többek között azt nem értem, hogy az átokba lehet kiállni sajtótájékoztatót tartani arról, ami millió gyereket érint, majd nem tudni azonnal válaszolni arra a kérdésre, hogy ha őszig — s azt követően vajh ki tudja, meddig — nem lesz iskola, akkor a szülők, akik dolgozni kell menjenek, mihez kezdjenek a csemetéikkel. Ezt is képviselőknek kell külön kidolgozni? S még mindig nem tudom, hogy mi történik velünk ezen a nyáron. Viszont semmi sem bizonytalanít el annyira, mint az, hogy míg tegnap még arra ébredtem, hogy május 15-én kimehetek ugyan, de nem hagyhatom el a megyét, a tízórai már úgy akadt szinte a torkomon, hogy azt olvastam, mehetünk, amerre a szemünk lát. Ám óva intek mindenkit attól, hogy bevágja az ebéd utáni jól vagy kevésbé jól megérdemelt délutáni szunyát, arról álmodva, hogy végre szabadon meglátogathatja a tántit három megyével arrébb, mert arra fog ébredni, amire mi, vagyis egy újabb bejelentésre, hogy picike kommunikációs baki került a bazi nagy államvezetési gépezetbe, és mégsem szállhatunk szabadon, mint a lepkék. Igen, kérem, ezentúl is csak nagyon indokolt esetben léphetjük át a megyénk határát. Ezek után nem várom az estét, mert hátha tizenegykor megint kiáll valaki a pulpitushoz, és valami okosság jön ki a száján, arról nem is beszélve, hogy rettegek elaludni, mert lehet, hogy már nem is demokráciában fogok ébredni. S akkor gondolom, mindenki tudja a választ arra, hogy mely elv mentén haladunk előre kicsinyke országunkban. Hát persze, hogy a vak vezet világtalant az.

Őri-Pákay Franciska