Belföld

Vagyonosokat vizsgál az adóhatóság

2015.02.12 - 10:54

További 4800 magánszemélyre terjeszti ki vagyonosodási vizsgálatait az adóhatóság - jelentette be Eugen Serban, a vagyonok ellenőrzésével foglalkozó, újonnan alapított főosztály vezetője.

Serban elmondta, hogy eddig négyszáz lehetséges személyt választottak ki a vizsgálatra, összesített vagyonuk meghaladja a 20 millió eurót. Tényleges ellenőrzési eljárás 11 esetben indult, amikor azt tapasztalták, hogy az ellenőrzésbe bevontak kiadásai jelentősen meghaladták a bevallott bevételeik értékét.

A főosztály 2015-ben újabb programot indít, 4800-zal bővítik a vizsgált magánszemélyek körét.

Mint mondta, a bővítésről azért döntöttek, mert arra a következtetésre jutottak, hogy a kisebb vagyonnal rendelkezők között is vannak olyanok, akik magas adókockázati besorolással rendelkeznek. Hozzátette: olyanokat is vizsgálnak, akiknek hivatalosan semmilyen jövedelmük nincs.

Serban szerint a leggyakoribb adócsalási módszerek közé tartozik pénzösszegek cégek közötti megforgatása úgy, hogy kölcsönnek vagy osztaléknak álcázzák az átutalásokat, illetve a második leggyakoribb jelenség a külföldön keresett pénz be nem jelentése.

A kormány azért alapította a főosztályt, hogy növelje az adócsalás elleni küzdelem hatékonyságát.

A Költségvetési Tanács szerint 2013-ban a GDP 16 százalékát tette ki az adócsalás Romániában.