Vidék

Vágfarkasdi küldöttség érkezik Lázáriba

2025.06.26 - 08:21
Mozgalmas hétvégén viszonozzák a lázáriak tavalyi látogatását.

A felvidéki vágfarkasdi református közösség és a lázári református egyesület körül kialakult közösség talált egymásra tavaly. Idén folytatódik a határokat átlépő összehangolódás.

Csütörtök délután várják Lázáriba a vágfarkasdi református gyülekezet 26 fős küldöttségét, akiknek közösségépítő, régiót megismertető programokat szerveznek a házigazdák. A látogatás részleteiről Képíró Gyula lázári református lelkipásztortól kaptunk részletes tájékoztatást.

Tavaly a Lázári Keresztyén Generációk Egyesület vegyes kórusának tagjai látogattak el a felvidéki Vágfarkasdra, most az akkori vendéglátókon a sor, hogy vendégek legyenek és viszonozák a látogatást.

A csütörtök délutáni fogadást egy pénteki, nagykárolyi látogatás követi majd, hiszen a Károlyi-kastélyt a vendégek mindenképpen látni akarják, mert van közös pont Nagykároly és Vágfarkasd között is. A vágfarkasdi templom építésének fő mecénása ugyanis Károlyi József gróf volt, az ő nagykárolyi örökségét akarják alaposan megismerni. Ellátogatnak a kaplonyi Károlyi-kriptákhoz is, valamint Adyfalvára és Erdődre is.

Szombat délelőtt Szatmárnémeti nevezetességeit, újdonságait fogják megnézni, délután Lázári község falvait járják majd be egyik végétől a másikig, este pedig közös próbát tartanak a kórusok.

Ünnepi istentisztelet

Vasárnap a vágfarkasdi nt. dr. Erdélyi Pál tart ünnepi istentiszteletet a lázári református templomban, majd pedig mindkét kórus ismét megmutatja, hogy mit tud. A közös ebédet követően a vágfarkasdi vendégek hazaindulnak.

Szervezők, támogatók

A két gyülekezet és kórus tagjai mellett más fontos szereplői is vannak a hosszú hétvégi eseménynek:  a Lázári Református Nőszövetség, amelynek tagjai a vendéglátás fő kiszolgálói, a Lázári Keresztyén Generációk Egyesülete, mint az esemény főszervezője és mecénása, valamint a támogatók: a lázári községi tanács, a lázári polgármesteri hivatal és az RMDSZ lázári szervezete.

Princz Csaba
(Fotók: Lázári Keresztyén Generációk Egyesülete)

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Egyhektáros park is készül a sándorhomoki kúriánál

Hamarosan kész az épület restaurálása, a bútorzat már úton, most a zöldövezet kialakításáról döntött a községi tanács.
Vidék

Hamarosan kész a sándorhomoki kúria - KÉPGALÉRIA

A tavasz egyik szép pillanata lehet a patinás épület átadása.
Vidék

Bútorzat a sándorhomoki kúriába

177 ezer lejből rendezik be.