Szatmárnémeti

Vadászok és civilek főztek együtt szombaton

Változatos ételek, változatos tálalással kerültek a zsűri elé. (A szerző felvételei)
2023.08.20 - 10:51
Változatos húsokkal és körítésekkel üzemelt a nagy, össznépi vadászkonyha szombat délelőtt a Partiumi Magyar Napokon. A Kossuth-ert árnyékot adó fái alatt ez alkalommal sem maradt senki sem éhen, sem szomjan.

A pénteki napi formális találkozót követően szombaton, mintegy szabad foglalkozásként, azt mutatták meg a II. Szatmárnémeti Vadásztalálkozó résztvevői a régi és mostani időkre egyaránt érvényesen, hogy milyen a Kárpát-medencei vadászkonyha. A vadételek készítésébe baráti társaságok és céges csapatépítő csoportok is részt vettek, mintegy összecsiszolódva kicsit a vadásztársadalommal, belülről, mozgás közben is megismerve a vadászközösséget.

Húsételek és körítések

Főzőversenyt szerveztek, amelyen a szatmári vadászok mellett felvidéki és kárpátaljai társaik is részt vettek, tájaikra jellemző ízesítéssel és körítéssel készített vadhúsos ételeiket megmutatandó.
Készült ott harcsapaprikás túrós csuszával, szarvaspörkölt helyben szaggatott nokedlivel, vagy éppen áfonyalekvárral, vaddisznóval vegyes őzgulyás és sült fácáncomb. A húsok mellett sok társaság használt gombát is az ételeihez, a nokedli mellett a tarhonya és a tócsni volt a kedvelt körítés, de vadászételekről lévén szó az erdei gyümölcs is megjelent a tálakon.

hirek/2023/augusztus/vadaszok-es-civilek-foztek-egyutt-szombaton.JPG
Remek, egységes társasággá kovácsolódtak a főzőverseny végére a csapatok.
Van jó és van jobb

Délután négykor volt az étele zsűrizését követően az eredményhirdetés, az oklevelek és kupák átadása előtt Mészáros István, fő szervezőként szólt pár szót a résztvevőkhöz és vendégeikhez: „Egy családias hangulatú rendezvény megszervezése volt a cél a főzőverseny életre hívásával, ahol minden kötöttség nélkül, mindenki otthon érezheti magát és a hangulat családias.”
Az elért eredményeket összegezve Mészáros a zsűri véleményét tolmácsolva elmondta, minden étel jó volt, de mindig van jobb mint a jó, emiatt volt is pontozás meg nem is — ez tipikusan az a verseny volt, amelyen a részvétel volt a fontos, nem az eredmény.
A szakmai véleményezést és az oklevelek, meg kupák átadását követően a szakács-társaságok körbekínálták egymást az általuk készített ételekkel, megvendégelték társaikat bográcsuk tartalmából, majd az esti órákban elvegyültek a Kossuth-kerti fesztiváli forgatagban.

Princz Csaba

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 
 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

A nagy zajtai nyárbúcsúztató

Vége van a nyárnak, de nem a forróságnak, a Sváb Csűr udvarára mindenkit odavárnak!
Szatmárnémeti

Idén is várják a jelentkezőket a PMN főzőversenyére

Nemsokára újból begyújtanak a bográcsok alá a PMN-en, az ételeket pedig sztárséf zsűrizi majd!
Vidék

Vigyázzunk az őzgidákra a kaszáláskor!

A mezőgazdasági kaszálási munkák során fokozottan ügyelni kell az őzgidák és az egyéb vadászható, valamint védett fajok védelmére – hívják fel a gazdálkodók figyelmét a Szatmár megyei vadásztársaságok.