Szatmárnémeti

Vadásszal a vadászatról szakszerűen

2020.10.19 - 16:25

A vadászok tevékenységeit is nagymértékben befolyásolta a tavasszal érvénybe lépett szükségállapot. Mészáros Istvántól megtudtuk, hogy április elejéig a tomboló járványügyi helyzet miatt a vadászok tevékenysége is szünetelt. Idővel azonban nyilvánvalóvá vált, hogy szükség van a vadászokra, a már hónapok óta terjedő sertéspestis, illetve a vaddisznók által okozott mezőgazdasági károk — azaz a veteményesek feltúrása és megrongálása — miatt a törvényhozók úgy döntöttek, hogy ismét engedélyezik a vadászatot, természetesen szigorú szabályok betartásával. 

„A szabályok értelmében kötelező volt a biztonságos távolság betartása, ami normális körülmények között is elengedhetetlen számunkra, továbbá számos más járványügyi szabály. Ami a vadakat illeti, jelen körülmények között is vadászhatunk vaddisznóra, azonban változás történt a szárnyasokat illetően. Az új rendelkezések értelmében 36 madárfajra nem lehet vadászni május 15-ig azaz az új vadászszezonig. Ez alól kivételt képez a fácán, aminek a szezonja október elsején kezdődött el. Tehát szigorúan törvényes keretek között fácánra lehet vadászni” — magyarázta István, hozzátéve, hogy november elsejétől veszi kezdetét a nyúlszezon. A madárfajokról szóló rendeletről további információkat az alábbi linken találhatnak: https://rb.gy/r9d8bs.

A vadászat

Az emberek igencsak szkeptikusak a vadászattal kapcsolatban. Mészáros István a vadászokat érintő téveszmékről a következőket mondta: „Teljes mértékben megértem az állatvédőket, azonban fontos, hogy bizonyos dolgokat tisztán lássunk. A baráti társaságomban is vannak olyanok, akik elfogadnak mint embert, viszont a vadászattal nem feltétlenül értenek egyet. És olyanok is vannak, akik meg vannak győződve arról, hogy mi, vadászok fejetlenül, meggondolás és ok nélkül lövöldözünk a vadakra. Ez nem így van. Sokan nem tudják, hogy a vadászat olykor elengedhetetlen az egyensúly fenntartásához. Ha például a vaddisznóállományt nem tartanánk egyensúlyban, akkor nagyon rövid időn belül vadkár keletkezne, amit valakinek meg kellene térítenie. Egy 30 fős vaddisznókonda hatalmas kárt tud okozni egy mezőgazdasági területen. A problémát tovább tetézi, hogy környékünkön nincsenek olyan ragadozó fajok, mint például a farkas, medve vagy hiúz, amelyek természetes módon tudnák elvégezni a szelekciót. Ezek ugyanis képesek fenntartani a természetes egyensúlyt, elkerülve ezáltal a túlnépesedést. A ragadozók hiánya miatt szükséges az emberi faktor, azaz a vadászat. Én tisztában vagyok azzal, hogy létezik orvvadászat, viszont fontos kihangsúlyozni, hogy azok az emberek egyáltalán nem képviselik a vadászetikai kódex egyik értékét sem. Túlpopuláció esetén megemlíthetjük a fácánt is, ezen belül a hím egyedek kilövését. Idősebb vadászokkal beszélgetve és a vadásziskolában tanulva tudtam meg én is, hogy a fácán egy poligám faj. Ez azt jelenti, hogy egy hím egyednek több nőstény párja van. A szakemberek szerint a legjobb szaporulatot az egy hím, négy nőstény arány adja. Ezenkívül tudni kell, hogy a fácán rendkívül territoriális egyed. Ha a kakasok a területükért küzdenek egymással, a szaporulatra már nem figyelnek. Ha kevesebb kakas van, csökken a köztük lévő konfrontációk száma, így a populációra összpontosítanak. A kakasokból, ahhoz, hogy létrejöjjön az egyensúly, mindig kevesebb kellene hogy legyen egy vadterületen, mint tyúkból. Ami fontos, hogy egy vadász fácántyúkra nem lő. Bár a törvény nem tiltja, a már korábban említett vadászetika ellenzi azt. Létezik egy kivételes eset, amikor vérfrissítés céljából ejtünk el nőstényt, viszont akkor is csak pár egyedet, a vadterület-fenntartó engedélyével. Fontosnak tartom továbbá kihangsúlyozni azt is, hogy teljes mértékben elfogadom mind az állat-, mind a természetvédők munkásságát, és tisztelem azt az ügyet, amiért ők küzdenek. Mi, vadászok is nagyon jól tudjuk, hogy az állatoknak is vannak jogaik, ami egy nagyon fontos dolog. Éppen ezért fontos különbséget tenni a vadászati kódexet alapul vevő vadászat és az orvvadászat között." 

A Folk Alapítványról

A Folk Alapítvány elnöke elmondta, hogy az alapítvány egyik alappillérét többek között a vadászkultúra képezi. „Olyan eseményeket és rendezvényeket szervezünk Szatmár megyében, amelyek ehhez kötődnek. Ilyen volt például a 2019-ben megszervezett, A szatmári vadászat jelene és múltja rendezvény, vagy a Partiumi Vadásztalálkozó, amelyet eddig minden évben, a Partiumi Magyar Napok keretén belül szerveztünk meg. Ezen találkozókon a beszélgetéseké, illetve az ismerkedéseké a főszerep. A résztvevők megismerhetik a vadászatot és annak kulturális hátterét. Ami a legfontosabb eleme a vadászkultúrának, az a vadászetika. Az Országos Vadászkamarának van egy etikai kódexe, amely összefoglalja, hogyan kell viselkednie egy vadásznak. Ezt azonban nem elég csupán elolvasni, hanem át is kell érezni, és amennyiben jó vadászok szeretnénk lenni, eszerint is kell tevékenykedni. Csak hogy egy példát mondjak: a vadász sosem lép be házba, nem ül asztalhoz, illetve volán mögé kalapban. A kódex egyik legfontosabb eleme a vadásztöret, ami az elejtett vad számára a végtisztességet jelképezi, de a vadászok egyfajta jelbeszédeként is alkalmazzák” — magyarázta István. 
Az etikai kódexről az alábbi linkeken olvashatnak bővebben: https://rb.gy/hu99u1, shorturl.at/cfv37

Tanácsok kezdő vadászoknak

Mészáros István a leendő vadászok számára is szolgált néhány hasznos tanáccsal: „Amit fiatal, kezdő vadászoknak tanácsolni tudok, az az, hogy mindenképp dokumentálódjanak és beszéljenek idősebb, tapasztaltabb vadászokkal. Nagyon fontos, hogy tisztában legyenek azzal, mit is jelent vadásznak lenni, ugyanis ez nem csak abból áll, hogy vesszük a puskát és lövöldözünk. A vadászat és az ehhez szükséges fegyvertartás egy hatalmas felelősség, tehát divatból ne kezdjünk el vadászni! A vadászat esetében számos írott és íratlan szabály van, és csupán azok betartása által válhat valaki vadásszá. Az egyik legfontosabb, hogy megadjuk a tiszteletet mind a vadnak, mind a természetnek. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor ne is fogjunk hozzá a vadászathoz! Itt szeretném megemlíteni, hogy a Folk Alapítvány feladatának érzi a jövő vadászgenerációjának átadni mindazt, amiről a vadászat valójában szól, azaz a természet és vadak iránti tiszteletet. Én személy szerint a fiamat is ezen elvek alapján nevelem, és igyekszem legjobb tudásom szerint átadni neki minden tapasztalatomat, amelyet a vadászat révén szereztem” — összegzett Mészáros István.

Kallós András