Belföld

Vádalkut kötött az RMDSZ korrupcióval gyanúsított szakpolitikusa

2017.07.12 - 14:41

Vádalkut kötött a korrupcióellenes romániai ügyészséggel (DNA) Para Lóránt, a román Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium korábbi főtitkárhelyettese, akit vesztegetés elfogadásával vádolt meg májusban az ügyészség - közölte szerdán az MTI a kronika.ro oldalra hivatkozva.

 

A megállapodás értelmében Para elismeri a DNA által megfogalmazott, vesztegetés elfogadására vonatkozó vádakat, cserébe pedig a vádhatóság csupán három év felfüggesztett szabadságvesztést javasol számára. A még június végén született megállapodásról szóló közlemény értelmében a dossziét elküldték az ügyben illetékes bukaresti törvényszéknek. A DNA közleménye szerint a kiválasztott védő jelenlétében Para nyíltan beismerte bűnösségét, és egyetért azzal, hogy három év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtsák miatta. Emellett 60 napi közhasznú munkát is kell végeznie.

A nyomozó hatóság szerint Para Lóránt 2010-ben 250 ezer lej  csúszópénzt kapott egy cégtől, amelyet a minisztérium ötmillió lej  értékű gátépítési munkálattal bízott meg. A gyanúsított ugyanebben az évben a DNA szerint egy alárendeltjétől tengerparti és ausztriai üdüléseket fogadott el, cserében az illető megtarthatta vezetői posztját a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmény élén.

Az ügyészség számítása szerint Para 18 376 lej értékben vakációzott a román tengerparton, 4485 lej  értékben pedig Ausztriában, és üdüléseit a beosztottja fizette.

Para Lóránt az RMDSZ háromszéki szakpolitikusaként töltött be különböző tisztségeket bukaresti tárcáknál - többnyire Borbély László miniszteri mandátumai idején -, korábban például a fejlesztési és lakásügyi minisztérium igazgatója is volt. Tagja volt ugyanakkor a politikusok és köztisztviselők összeférhetetlenségét vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség vezetőségének, valamint a többségében állami tőkével működő Eximbank igazgatótanácsának is.