Belföld

Üzembe helyezték Romániában a román-magyar határ mentén az első folyami hulladékmentesítő rendszert

2021.09.25 - 09:46

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteki közleménye szerint Tánczos Barna romániai környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy ez az első olyan szűrőrendszer a tervezett 12-ből, amely megakadályozza a szemét átjutását a folyóvizeken keresztül a szomszédos országokba. További 11 hasonló berendezés kiépítése és üzembe helyezése az előkészítés különböző fázisaiban van. Az idei év végéig újabb 7 szűrőrendszer terve készül el, amelyek helyszínei már megvannak, és tavasszal elindulnak az építési munkálatok — mondta a miniszter a romániai Tulkán az átadás alkalmából.
Hangsúlyozta, hogy a hulladékkollektorok önmagukban nem szüntetik meg a szennyezés forrását, a környezetvédelmi minisztérium a közeljövőben olyan országos szintű tudatosító kampányt indít, amelynek célja a környezetszennyezés mértékének visszaszorítása, a folyóvizek szennyezésének csökkentése.
Tánczos július végén jelentette be, hogy folyami hulladékmentesítő szerkezeteket szerelnek fel Romániában 12 helyen a román-magyar határszakasz mentén, hogy a jövőben megelőzzék a magyarországi folyók szennyezését, miután az elmúlt években többször jelentős mennyiségű műanyag és egyéb természetű hulladék került Magyarországra a Romániából érkező folyókon.

MTI, Fotó: Tánczos Barna Facebook-oldala

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Tizenhat tonna textilhulladék gyűlt

Úgy tűnik nagy szükség volt újra beüzemelni a szelektív textilgyűjtést.
Szatmár megye

Tízszeresére nőtt a hozam, hömpölyög a szemét

Öt megye hulladéka úszik le tegnap óta a Szamos szatmári szakaszán, annyi érkezett, hogy elsodorta a szatmárudvari hulladékgátat.
Szatmárnémeti

Parkká válhat a régi szeméttelep

Az egyik utolsó terepszemlét tartották az illetékesek a régi, szatmárnémeti, tavaly felszámolás alá vett szeméttelepen. — építkezni ott nem lehet, de szabadidő-övezetté változtatni igen.