Csütörtökön rendezték a labdarúgó Liga 3 utolsó fordulójának mérkőzéseit. A Szatmárnémeti Olimpia FC nem játszott, zöldasztalnál gyűjtötte be a pontokat.
Hátradőlve várhatta a Szatmárnémeti Olimpia FC labdarúgócsapata a Liga 3 idényzáró fordulóját, ugyanis már senki sem vehette el a „sárga–kék” legénységtől a csoportgyőztesi címet. Ezt már az elmúlt hétvégén megünnepelte a csapat, de a harmadosztály utolsó etapjának meccseit csak tegnap játszották.
Csik Tibor edző csapata csütörtökön a Tordai FCM otthonában lépett volna a pályára, azonban az anyagi gondok miatt az Aranyos–parti együttes idény közben lemondott harmadosztályos helyéről, ezért minden bajnoki találkozóját zöldasztalnál vesztette el, 3–0-ra. Így gyűjtötte be játék nélkül az Olimpia FC is a három pontot, és ezzel a három egységgel zárt az 5. csoport élén, a Vajdahunyadi FC előtt.
Gyakorlatilag ettől a naptól lehet számolni a szatmáriakkal a másodosztályban. A Liga 2-ben a Nyugati Csoportba lesz sorolva az Olimpia FC, ahol többek között a Kolozsvári U, az Aradi UTA, a Nagyváradi Bihar FC, a Marosvásárhelyi FCM, a CS Mioveni, a FC Argeş, a CSM Râmnicu Vâlcea és a Nagyváradi Luceafărul lesz majd az ellenfél. Az előzetes tervek szerint a másodosztály 74. idénye szeptember 7-én kezdődik, az első két csapat jut fel az élvonalba, az utolsó három pedig kiesik a Liga 3-ba.
Labdarúgó Liga 3, 5. csoport, 26., utolsó forduló
Borossebesi Naţional – Aranyosgyéresi SeSo 0–1
Vajdahunyadi FC – Zilahi FC 1–1
Máramarosszigeti Plimob – Kolozsvári Sănătatea 0–4
Pankotai Şoimii – Dési Unirea 3–1
Tordai FCM – Szatmárnémeti Olimpia FC 0–3 (játék nélkül)
Fugyivásárhelyi SK – Petrozsényi Jiul 3–0 (játék nélkül)
A Gyulafehérvári Europa szabadnapos volt.
1.
OLIMPIA
24
19
1
4
44–15
58
2.
Vajdahunyad
24
16
5
3
59–15
53
3.
Fugyivásárhely
24
16
4
4
45–23
52
4.
Pankota
24
13
6
5
44–24
45
5.
Dés
24
12
6
6
40–23
42
6.
Zilah
24
10
3
11
57–37
33
7.
Aranyosgyéres
24
9
6
9
33–27
33
8.
Sănătatea
24
9
4
11
37–37
31
9.
Naţional
24
9
4
11
36–38
31
10.
Europa
24
8
7
9
28–30
31
11.
Plimob
24
4
0
20
18–69
12
12.
Jiul
23
2
5
16
13–48
11
13.
Torda
23
1
3
19
7–66
6