Belföld

Útmunkások szakszervezete: ha nem kapnak béremelést a munkások, Románia útjai havasak maradnak ezen a télen

2021.12.08 - 15:54

A szakszervezet, amely a CNAIR 7000 alkalmazottjából 4800 érdekeit képviseli, azt üzeni az illetékeseknek, ne feledkezzenek meg a több mint 3000 emberről, akik a hóeltakarító részlegen dolgoznak, és sokszor napokig a jégben, fagyban és hóviharban terepeznek, sok esetben a hókotró kocsikon kénytelenek éjszakázni is. A CNAIR vállalatnál a minimálbér 2453 lej, a szakszervezet már három hete kéri a béregyeztető bizottság összehívását.

'A béremeléshez szükséges pénzösszeg szerepel a bevételi és kiadási költségvetésben, de úgy tűnik, hogy a vállalat vezetősége az állásuk elvesztésétől való félelmében kitér a megbeszélések elől. Mind Bogdan Pascu, az igazgatótanács elnöke, mind Cristian Ovidiu Cătălin Pistol, a vállalat ügyvezető igazgatója tudatosan megsérti a kollektív munkaszerződés rendelkezéseit, mivel nem hívta össze a tárgyaló bizottságot a szerződésben meghatározott határidőn belül' - írja szerdán kiadott közleményében az érdekvédelmi szervezet.

A közlemény szerint az útmunkások elhatározták, hogy tiltakozásul nem takarítják az utakat ezen a télen, mert nem kaptak semmilyen konkrét jelzést a CNAIR vezetőségétől a béremelési kérelmekre vonatkozóan. Az áremelkedések következtében sok család jövedelme szinte a felére csökkent, és fennáll a veszélye, hogy nem tudják fedezni a kiadásaikat - érvel a szakszervezet.

A CNAIR munkásai minden télen 17.000 kilométernyi közútról és 873 kilométernyi autópályáról takarítják a havat országszerte - mutat még rá a közlemény.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Visszatérhet a régi, havas tél – az átlagosnál hidegebb hónapok jönnek

A meteorológusok kemény telet várnak, az átlagosnál alacsonyabb hőmérsékletekkel és sok hóval.
Belföld

Megérkezett az ősz első hava

A szokásosnál hűvösebb időjárás meghozta az idei ősz első havazását Erdélyben. A Madarasi Hargitán már havazott, a Bâlea-tó környéke is télies.
Belföld

Szinte duplájára drágul az útadó

Szeptember 1-től huszonnyolc euró helyett ötven euró lesz a személyautó-matrica.