Programajánló

Útközben — Szabó Tibor estje

2013.10.12 - 15:11

A nagykárolyi származású Szabó Tibor színművész zenés előadásával zárul a november 18. és 24. között megrendezésre kerülő VII. SPOT — Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja.

 

Már hetek óta töretlen lelkesedéssel szervezi a VII. SPOT — Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválját Paul Sarvadi, a seregszemle igazgatója. Amint arról már korábban beszámoltunk, a SPOT nyitóelőadása már le van egyeztetve, november 18-án a németoszági Athanor Akadémia, Florin Vidamski rendezésében, Eugen Ionescu A lecke című színművének adaptációját mutatja be.

A fesztivál másik biztos pontja a záróelőadás, ugyanis a napokban a nagykárolyi származású Szabó Tibor, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház Jászai Mari-díjas színművésze is jelezte részvételi szándékát. Szabó Tibor nem egyedül érkezik, és nem is színházi előadással, hanem egy egész zenekarral: Berki Antal – hegedű, Korponay Zsófi – ének, Kovács Attila – basszusgitár, bőgő, Müller Péter – zongora, billentyűk, Peltzer Géza – harmonika, Vasas József – dob, ütőhangszerek, Völgyi Attila – gitárok.

„Énekelni támadt kedvem. És mesélni. Mesélni a születésről és az elmúlásról, a gyerekkorról és az ifjúságról, és persze a felnőttkorról. Vagyis mindarról, ami egy emberrel az élete során megtörténik, illetve megtörténhet(ne). És mivel énekelni támadt kedvem, a meséléshez dalokat hívok segítségül. Dalokat, amelyek helyettem mondanak el gondolatokat és érzéseket, amelyekről egyébként csak úgy nem beszélnék, mert a beszéd szegényes, a dalok pedig — a zene és a szöveg költőisége révén — többnyire szebben mesélnek, mintha én mondanám. Persze néha megpróbálok majd beszélgetni is a dalok között, ígérem, hogy keveset” — harangozta be az előadást Szabó Tibor.

A produkciót november 24-én, a fesztivál záróakkordjaként tekintheti meg a nagykárolyi publikum.

 

Ifj. Deák Endre