Útkereső generáció vagyunk — hangzott el egy ifjúsági konferencián. Számomra semmi új nincs ebben, hiszen minden generáció útkereső, még hozzátenném, hogy a mögöttük generációk óta halmozódó hiánnyal. Minden útkereső jóra és rosszra, igazra és nem igazra osztja a hétköznapokat és a családi sorskérdéseket, végül beéri azzal a számára örökre kevésnek tűnő eredménnyel, amit sorskereső útján összegyűjt. Nem egyszerű ez, hiszen ki rövidebb, ki hosszabb idő után rádöbben arra, hogy a hétköznapok forgatagában kevés idő marad sorsfordításra, legtöbb esetben be kell érni azzal, amit a sorstól kapunk. A nagy kérdés mindig az, hogy képesek vagyunk-e felismerni és legalább önmagunk számára bevállalni a saját igazi történeteinket? Képesek vagyunk-e szembenézni azzal a valósággal, ami elől sokszor megpróbálunk elmenekülni, amiről próbálunk megfeledkezni? Pedig ha azt időben felismernénk, sokat lehetne jobbítani annak következményein. Az igazi útkeresés ott kezdődik, ahol az önámítás véget ér. Az igazi kérdések folyton velünk vannak. Az igazi kérdésekre sohasem kapunk végleges választ. Thomas Bernhard írja: „Ezen a vidéken a legtöbben csak albérlői vagyunk a saját életünknek”. Valóban. Igazán azt sem tudjuk, mi az, ami csak a mienk, és mi az, amit elődeinktől, kortársainktól átveszünk. Jövőt tervezni csak a múlt felvállalásával lehet. Nem kis feladat az önámításból átlépni a valóságba, túl sok toleranciára és kompromisszumra van szükség, de ezek nélkül nincs előrelépés. Olyan dolgok ezek, amelyekről beszélni kell, beszélni mindaddig, amíg megtörténik az átalakulás. Nádas Péter szavai jutnak eszembe: „Élni tanítani a következő generációt, vagy túlélésre nevelni, ez két teljesen különböző felfogás.” Nagy igazság. Nem lehet másként élni kifelé és befelé, mert a kétéltűséggel elveszítjük életmintánk hitelességét, az útkeresők nem fogják átvenni öröklött és tapasztalt bölcsességeinket. Nem arra kell törekedni, hogy ideológiákra építkezzünk, hanem arra, hogy megismerjük mindennapi életünk lehetőségeit. Valójában ez az útkeresés. Egy, a belső lényünkben, a tudatunkban és az érzéseinkben lévő utat kell megtalálni a legnagyobb akarattal, a legőszintébb szándékkal, a legtisztább lelkiismerettel, a legnagyobb bölcsességgel…

Elek György