Vidék

Ütemterv szerint haladnak

A téli időjárás ellenére jól haladnak a kivitelezéssel / Fotó: SZFÚ
2021.02.19 - 14:21
Az ütemtervnek megfelelően haladnak a térkövezési munkálatokkal a kivitelezők Kaplonyban.

Még az előző év végén határozták el a döntéshozók, hogy folytatják az előző vezetőség által elindított sorozatot, és az óvoda előtti parkoló kialakítása után szemközt, a helyiek által régi iskolának nevezett épület előtt, illetőleg az óvoda másik oldalán, a rendelők előtt térköveznek.
A munkálat kivitelezésének jogát a nagykárolyi székhelyű Andy Kft. nyerte el.

A cég vezetője, Schlachter Levente kifejtette: „A hideg dacára jó ütemben haladunk a munkálatokkal. A rendelő előtti térkövezést jórészt el is végeztük, már hozzákezdtünk a behajtó újraépítéséhez is, illetve jövő hét elején szemközt a régi iskola előtti parkoló kialakításának is nekifogunk.”
A kaplonyi önkormányzat ennek kapcsán a lakosok megértését kéri. „Nyilván kellemetlenséggel jár a munkálat, azonban ezt el kell viselnünk annak érdekében, hogy szép legyen a közterület ott is” — fogalmazott Megyeri Tamás Róbert polgármester.

A kivitelezés okán a sportcsarnok udvarát pár hétig nem lehet majd használni — nem lehet oda személygépjárművel behajtani. A sportcsarnok kibérlőinek így ideiglenesen az út másik oldalán kell majd parkolniuk. A munkálatot követően új, végig térkövezett parkolója lesz a falunak. Kiszélesítik továbbá az óvoda előtti járdafelületet (azt is új, térkőburkolattal látják el), illetőleg a rendelő udvarát is rendezik.

SZFÚ
 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Búzaszentelés lesz Kaplonyban

Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.
Vidék

Kaplonyban és Börvelyben is elszállítják a kerti hulladékot

A Börvelyi és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkatársai egyaránt igyekeznek a lakosok segítségére sietni, így értesítésük szerint idén is elszállítják az őszi kerti munkákból származó hulladékot.
Vidék

Épülhet a bölcsőde Kaplonyban

Elkezdődtek a kaplonyi bölcsődeépítés előkészületei, tudtuk meg Megyeri Tamás Róbert polgármestertől. Az épületnek helyet adó telken a szakemberek geofizikai méréseket végeztek.