Vidék

Ütemterv szerint haladnak

2019.08.08 - 11:14

 

Befejeződött a régi kultúrotthon felújítása Mezőfényen, így teljesen megszépült a település egyik régi, de annál jelentősebb épülete.

Több munkaponton is zajlanak beruházások Mezőfényen, nemrég sikerült befejezni a régi kultúrotthon épületének teljes felújítását és a Csanálosi utca újraaszfaltozását, jelenleg járdatérkövezésen és vízvezetékcserén dolgoznak a településen.

Brém László polgármester szerint minden az ütemterv szerint történik, abban a ritmusban, ahogy azt korábban eltervezték. A kis kultúrként emlegetett régi mezőfényi kultúrotthon teljes felújítása még a falunapok előtt befejeződött, a munkálatok során volt tetőcsere, új vakolatot és festést kapott az épület, kicserélték a nyílászárókat, de új bútorokat is sikerült vásárolni. Ami a mellékhelyiségeket illeti, a régi, kinti illemhelyeket új, modern benti mosdók váltották fel.

Az elmúlt napokban sikerült befejezni a kinti járdák térkövezését is, így gyakorlatilag teljesen megszépült a falu egyik régi, de annál jelentősebb épülete. A polgármester szerint egyelőre konkrét célt még nem határoztak meg, viszont abban biztosak, hogy továbbra is a közösség javát és a helyi kultúrát fogja szolgálni az épület. Várhatóan kisebb rendezvények, szórakozási lehetőségek helyszíne lesz a jövőben is a felújított kultúrotthon.

Jelen pillanatban két fronton zajlanak a beruházások: a Csanálosi út leaszfaltozásának befejeztével elkezdődött az utcában a szegélykövek elhelyezése és a járda térkövezése. A munkát az utca végéről kezdték meg, s a polgármester szerint a hét végére már jócskán lesz látszatja a munkálatnak.

Ez a beruházás része annak a vidékfejlesztési pályázatnak, amely révén az elkövetkező két évben teljesen új arculatot kap a település, ami az utakat, a járdákat és a kocsibejárókat illeti.

Ezzel párhuzamosan elkezdték ugyanakkor a vízvezeték-hálózat felújítását is, a mezőfényi 9 kilométeres ivóvízhálózatból mintegy 6 kilométeren kicserélik a vezetéket. Ezt a beruházást az utak és a járdák felújításával egy időben végzi majd az önkormányzat, így nagyjából két évet vesz majd igénybe a vezetékek cseréje is.

Ami a nyár végére és az őszre vonatkozó terveket illeti, augusztusban elkezdődik a mezőfényi szabadidőközpont piknikövezetének kialakítása. Egy-két héten belül kezdődik a grillezők felszerelése és a gomba formájú filagóriák megépítése, ugyanakkor az ősz végére öltözőt és illemhelyeket is építtetne a szabadidőközpontban az önkormányzat.

Végezetül Brém László polgármester elmondta, hogy készülnek az idei lovasnapok megszervezésére, hiszen szeptember 8-án ismét megtartják a népszerű rendezvényt, sőt, az ősz folyamán elkezdenék a főút aszfaltozását is a faluban; betömik a kátyúkat, és új aszfaltréteg is kerül az útra.