A fesztiválok mindig óriási embertömegeket vonzanak, de mi van akkor, ha mégsem akkora a tömeg, ha csak 20–30 embert számlál a közönség? Akkor is képes hangulatot teremteni a zenész? Igen, képes.

Amikor valaki fesztiválról beszél, akkor valószínűleg egy külföldi koncertsorozat jut eszünkbe, egy hatalmas színpaddal, milliónyi emberrel, és még hatalmasabb bulival. De mi van, ha valaki a szatmári Utcazene Fesztiválról beszél?

Három napig a város szívét csupa ismert és ismeretlen előadó töltötte meg zenével. A különböző helyszínek mindegyike egy kis elzárt részt alkotott, ahol csak a közönség és a zenészek léteztek. Az egymáshoz nem illő székek, asztalok, párnák a szivárvány összes színében pompáztak. Ezek a tárgyak igazi kertiparty hangulatot idéztek, magával ragadva a közönséget. A múzeum fái alatt ülve, hallgatva a dzsesszdallamokat, teljesen megsemmisült a külvilág és csak a színtiszta hangok maradtak.

A zenészek odaadóan énekeltek és csaptak a húrok közé. Nem azért, hogy nyerjenek, nem azért, hogy elkáprásztassák a közönséget, hanem a zene öröméért. Ilyet, sajnos, annyira ritkán tapasztal a közönség, hogy már ezért a lelkes zenélésért megérte elmenni. Az együttes tagainak arcára volt írva a dalok iránti rajongás és így természetes volt, hogy magukkal ragadták a közönséget.

A rövid koncertek alatt az ismeretlen emberekből egycsapásra olyan közösség alakult, akik mintha évek óta ismerék volna egymást. Fantasztikus milyen gyorsan szippantott be a környezet és a zene egyszerre mindenkit.

A központban kezdődő focimeccs nem zavarta a zenészeket, sem a tombolni készülő embersereget. Békésen bulizott mindenki a saját kedvenc együttesével.

A háromnapos rendezvénysorozat alatt kicsik és nagyok is megtalálták a kedvenc stílusukat. Volt dzsessztől kezdve, rock, indie, folk rock, poppon át a népzenéig, szolótól, az együttesig minden. Joggal jelenthetjük ki, hogy a Utcazene Fesztiválon csak győztesek voltak, a dalok csodálatosan szóltak, a közönség teljes odaadással tapsolt és éljenzett. Egy valódi fesztivál bontakozott ki, családdá formálva az ott lévőket.

Veszprémi Krisztina