Nagykároly

Utcaszínház-fesztivál

2013.09.06 - 18:59

Egynapos fesztivál keretében kóstolhat bele a nagykárolyi közönség az utcaszínház világába október 5-én. Kiss Zita főszervezőt kérdeztük.

Hagyományteremtő jelleggel szervezik az első Vándor Utcaszínház Fesztivált Nagykárolyban. A rendezvény helyszíne a Károlyi-kastély parkja lesz, tudtuk meg az ötletgazdától, Kiss Zitától, a Kulturális Központ referensétől.

Október 5-én, 14.30 órától kezdődik a rendezvény, ünnepélyes megnyitóval. Ezt követően 15 órától a Vándorok elnevezésű helyi magyar amatőr színjátszó csoport mutatja be A lónak vélt menyasszony című vásári komédiáját.

15.30-tól a Kulturális Központ zenetanárának, Szűcs Józsefnek a tanítványai — Vitéz Júlia, Nagy Anita és Altfater Andrea — utcazenélése következik. Előreláthatóan 16 órától a mátészalkai Komédiás színkör tagjai mutatják be A Zördög című vásári komédiájukat.

A félórás előadást követően ismét Szűcs József tanítványai énekelnek, majd 17 órától a debreceni Kuckó művésztanya szerepel egy vásári játékkal. 17.30 órátó, a budapesti utcazenész, WYQ-Thor koncertje következik. Előadásában kortárs erdélyi magyar költők megzenésített verseit, illetve angol nyelvű dalokat hallhat a közönség.

18.30 órától ismét a Komédiás színkör lép felk egy hetvenperces kamaradarabbal, Adásszünet címmel. A fesztivál 20 órától a sepsiszentgyörgyi Selfish Murphy együttes koncertjével zárul.

Kiss Zita elmondta, nagyon szeretné, ha sikerülne hagyományt teremteni ezzel a rendezvénnyel, s a jövőben többnapos utcaszínházi fesztivállá alakítani ezt a rendezvényt.