Belföld

Utcára is vonulunk, ha kell

2013.06.12 - 13:32

A Székelyföldet Ceauşescu sem merte beolvasztani a környező román megyékbe - mutatott rá Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden.

„Az emberek utcára vonultak 1968-ban. Ha valaki azt hiszi, hogy 2013-ban nem fognak kivonulni, az téved” — mondta

Kelemen Hunor arra a kérdésre, mit tesz az RMDSZ, ha a régiók kialakításánál nem veszik figyelembe a Székelyföldre vonatkozó javaslatát. A legutóbbi, 1968-as közigazgatási átszervezéskor a kommunista hatóságok az addigi tartományok helyett kisebb megyéket hoztak létre Romániában, felszámolva egyebek közt a — történelmi Székelyfölddel nagyjából megegyező — Maros Magyar Autonóm Tartományt is. Az RMDSZ elnöke az RFI (Radio France Internationale) műsorában kifejtette: a román politikusoknak túl kéne tenniük magukat a Székelyfölddel kapcsolatos „paranoián”, mert senki sem fogja Hargita és Kovászna megyét zsákban elhordani, fekete lyukat hagyva az ország közepén. Rámutatott: a Mócföldhöz, vagy Dobrudzsához hasonlóan a Székelyföld is sajátos történelmi, kulturális hagyományokkal, gazdasági és társadalmi kötelékekkel rendelkezik, úgyhogy ebben a térségben nem lehet eltekinteni az etnikai szempontoktól.

„Amikor Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes arról beszél, hogy Románia problémáit a regionális és kulturális különbségek eltörlése oldaná meg, akkor persze hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyében élők egy nagyon perverz beolvasztástól tartanak. Attól, hogy olyan közigazgatási átszervezést hajtanak végre, amely a közösséget megfosztja a beleszólás lehetőségétől minden regionális intézményben” — magyarázta az RMDSZ elnöke. Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes „inkorrektnek és elég veszélyesnek” minősítette azt, hogy Kelemen Hunor demonstrációkat helyezett kilátásba Székelyföld beolvasztása esetében — közölte a Hotnews hírportál. A régiók kialakításával megbízott kormánytag szerint a régiók kialakítása nem jelent „útlevél-ellenőrzést” az országon belül, a régiók a regionális fejlesztés területén fogják összehangolni a megyei tanácsok tevékenységét és a magyaroknak nincs miért tartaniuk ettől.

A Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) működő közigazgatási régiókkal akarja megkezdeni a 2014-2020-as európai uniós költségvetési időszakot, ezért a közigazgatási átszervezést még idén le akarja zárni. A Dragnea által javasolt regionális felosztásban a székelyföldi magyarság aránya a lakosság 30 százalékot sem érné el az úgynevezett Központi régióban.