Vidék

Utcanevek kerestetnek Kaplonyban

Megyeri Tamás Róbert polgármester javaslata szerint az utcanevesítések után a számozást is meg kell változtatni (Fotó: kaplony.blog)
2023.03.17 - 09:13
Kaplony község életében kifejezetten prioritást élvez az oktatás ügye —ennek jegyében a március havi rendes közgyűlést az óvodában, ovis székekben tartották meg a helyi tanács tagjai. A polgármester közvitát hirdetett, ugyanis előbb-utóbb el kell nevezni Kaplony község utcáit.

A rendhagyó kihelyezett gyűlésen döntés született arról, hogy tagja legyen-e a község a községek országos egyesületének. Igen – volt az egyöntetű válasz, a jelenlévők mindegyike emellett „tette le a garast”. A megyei vízszolgáltatóval való szerződés kiegészítését is jóváhagyta a testület, mint ahogy módosították a tartalékalap felhasználásának mikéntjét.

A bölcsődeépítés kapcsán két korábbi határozatot vissza kellett vonnia a testületnek – meg is tették; illetve egy parcellát át lehetett adnia az Országos Beruházási Vállalatnak (CNI) – ezt is megtették. Az éves erdészeti jelentést is elfogadták.

hirek/2023/marcius/ovi-2.webp

Az egyebek napirendi pont alatt a polgármester röviden felvázolta, miként is állnak a különféle beruházásokkal. A Saligny-program keretében megvalósítani tervezett aszfaltozásra megkapták mindahány szükséges engedélyt, így az építkezésit is. A szaktárca kért némi hiánypótlást, remélhetőleg hamarosan megoldják, és akkor pár héten belül alá is lehet írni a finanszírozási szerződést, mindenesetre a község már megejtette a közbeszerzési eljárást is. A bölcsi kapcsán elhangzott, hogy zajlik az engedélyeztetés, a mostani döntés nyomán kezdhetik begyűjteni a különféle szakhatósági engedélyeket. 
A deportáltak emlékműve kapcsán sajnos a tervezés akadozik, a közvilágítás esetében az engedélyek beszerzése zajlik; a Leader-pályázatot rövidesen mehetünk aláírni; az iskola egy nagy értékű PNRR-s pályázata zajlik; a tervezés és ezzel párhuzamosan az engedélyeztetés zajlik a hivatal épülete kapcsán; a kultúrháznál két engedély van hátra – hangzott el.

A falut kettészelő út gróf Károlyi Sándor nevét viselné

hirek/2023/marcius/ovi-3.webp

Közvitát hirdet a polgármester. Megyeri Tamás Róbert ismertette, hogy a hatályos szabályoknak megfelelően előbb-utóbb el kell nevezni Kaplony község utcáit. A törvények szerint az elnevezéseknek értelmes román szavaknak kell lenniük, és tájékoztató jelleggel lehet az őshonos kisebbségek nyelvén is feltüntetni a megnevezéseket (például strada Mare – Nagy utca). 
Adott esetben helyi jeles személyekről el lehet nevezni utcákat, Kaplony esetében ilyen lehetne Fényi István költő, tanárember, Gróf Károlyi Sándor, Tyukodi Antal, Gajdos Vince, Szabó Dömjén stb. Kaplony esetében vannak amolyan régi elnevezések: Magyar utca, Nagy utca, Reitsor, Alsó utca; illetőleg újonnan kitalált, félig-meddig használt utcaelnevezések – Hóvirág, Révész, Cinke, Sport, Alsókamatfalva, Schrádi, Titkár, Iskola, Sunny, Vízi, Domahidi stb. Szerencsés lenne ezek egyvelegéből létrehozni valami újat – vetette fel. „A javaslatom szerint a számozást is meg kell változtatni!” – tette hozzá, azaz amennyiben megszületik az elhatározás, akkor elejétől a végéig rendezni kell az egész kérdéskört.

„A javaslatom tehát: a falut kettészelő út legyen Gróf Károlyi Sándor út; az Alsó utca Sváb utca (ez a régebbi elnevezése!) – ehhez kell „csatolni” a Schrádi utcát, a Gatyaülep utcát, a Templomközt. Legyen Magyar utca. Legyen Reitsor utca. Fényi István utca, Tyukodi Antal utca, esetleg Ferencesek utca, illetve Sport utca.”

hirek/2023/marcius/ovi-4.webp

A továbbiakban Török Tamás iskolaigazgató szólt arról, hogy az előző évben kapott pénzből miként gazdálkodott az oktatási intézmény vezetősége, illetőleg az idei évre nézve milyen céljaik vannak. Természetszerűleg a távlati célokról is szó esett. Mint elhangzott, pár éven belül neki kellene rugaszkodni az iskola épületének felújításához (például tetőzetcsere).

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!