A mesebeli szegény legény vándorútját járták végig a gyerekek Szatmárnémetiben, az Aranykapu Kulturális Egyesület által szervezett kézműves táborban, miközben nemezelni, agyagozni, varrni tanultak.

A tábor szervezői nem véletlenül választották a magyar népmesék világát a tábor tematikájául. Egyrészt a mesemondás hagyományos helyszíne maga a régi fonó volt, így szorosan kapcsolódik az egyesület Fonó-Ház elnevezésű átfogó programjához, másfelől pedig, a közhiedelemmel ellentétben, a népmese nem elsősorban az óvodás gyermekek kiváltsága, üzenete, tanítása sokkal inkább szól a mai kisiskolás (7-14 éves), útkereső korosztálynak, régen a mesét felnőttek mesélték egymásnak, életbölcsességeket adva át. „A népmesék egy egészséges értékrendet közvetítenek, üzenetük örök érvényű, emelte ki Nezezon Enikő egyesületi elnök. A tábor foglalkozásai a Hetedhét mese cselekményére épültek. Amint Takács Andrea, az egyesület alelnöke elmondta, több magyar népmesét ötvöztek össze, amelyben jelen vannak a hagyományos magyar népmesei elemek, sőt egy indiai mesei fordulat is helyet kapott a történetben. A szegény legény elindul hosszú vándorútjára, közben minden próbát ki kell állnia. Útja során segítséget nyújt a nyúlnak, a rózsabokorban fennakadt madárkának, a kicsiny hangyának, tündéreknek, de a csont és bőr gebén is megesik a szíve, amely táltos paripává változik, miután parázzsal etette meg. Jósága, embersége jutalomra talál, hiszen éppen ezen állatok segítségével jut el az égig érő fa tetejére, legyőzi a boszorkányt és a hétfejű sárkányt, elnyerve méltó jutalmát, a fele királyságot.

Az alkotáson a hangsúly

A gyerekek minden nap reggelén meghallgattak egy részletet a meséből az Aranykapu-fonóház kertjében felállított jurtában. A nap folyamán a reggel elhangzott meserészlettel kapcsolatos tárgyakat készítettek. Nemezből, vászonból tarisznyát, tündért varrtak, agyagból madársípot gyúrtak, és volt olyan kézműves tanonc is, aki éppen a szegény legényt formázta meg. Seprűnyélből táltos paripa készült, és a „hamuban sült pogácsát” is megsütötték. A gyapjút és a vásznakat helyben festették meg, és miután a gyerekek végigjárták a mese teljes történetét, közös nemezszőnyeget készítettek. Színes gyapjúszálakból formázták meg a mese jelképeit, az aranyrétet, üveghegyet, égig érő fát, a kacsalábon forgó palotát, a boszorkányt, és a sárkányt. Ugyanúgy, ahogy a szegény legény az aranybúzát megőrli, és kenyeret süt belőle, ők is kicsépelték a tavasszal általuk elvetett búzát, kövek között őrölték, majd kenyeret gyúrtak, kelesztettek, és aranysárga cipókat sütöttek, olyan varázserejű cipót, amely a mesebeli legény erejét is meghétszerezte, hogy le tudja győzni a sárkányt. Délután a gyerekek interaktív, dramatikus játékokon vettek részt, miközben ők maguk is belebújhattak a mese hőseinek bőrébe, és rovásírást is tanultak. A tábor szombaton ér véget, az utolsó napból a szülők is kiveszik a részüket, hiszen közösen készítik el a bográcsgulyást, majd néptáncos mulatsággal ér véget a tábor, és a közös élmények.

 Pándi Annamária