Áldozócsütörtökön tartják a szatmárnémeti székesegyház, illetve a krasznaterebesi templom búcsúját.

Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte Urunk mennybemenetelét. Később a Szentírásból ismert, húsvét utáni 40. napra került. 1918-ig a húsvéti szentáldozás határnapja volt, ebből ered az egyedülálló magyar név, áldozócsütörtök.

Az Apostolok cselekedetei szerint Jézus negyven napon át, többszöri megjelenésével bizonyította feltámadását, majd a negyvenedik napon megparancsolta apostolainak, hogy ne távozzanak Jeruzsálemből, míg „néhány nap múlva” meg nem kapják a Szentlélek ajándékát. Ezután szemük láttára felemelkedett, mígnem felhő takarta el Őt a szemük elől. Két angyal magyarázta meg a tényt az apostoloknak: amint Jézus a mennybe emelkedett, úgy jön el majd ismét. Az egyház tehát a húsvét utáni negyvenedik napon — vagyis húsvét hatodik vasárnapja utáni csütörtökön — ünnepli e misztériumot.

A szatmári egyházmegyében a szatmárnémeti székesegyház, valamint a krasznaterebesi templom titulusa „Urunk mennybemenetele”. Mindkét helyszínen az ünnep napján tartják a búcsút: Krasznaterebesen 11 órától kezdődik a szentmise, és Husztig Róbert királydaróci plébános mond szentbeszédet; a székesegyházban pedig 19 órától mutatják be a legszentebb áldozatot, és Luczás Lóránd szaniszlói plébános tart prédikációt.