Külföld

Ursula von der Leyen minden tagállamba ellátogat, hogy közösen tekintsék át a helyreállítási terveket

2021.06.16 - 12:36

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a tagországi kormányokkal folytatott intenzív párbeszédet követően a brüsszeli testület befejezte értékelését a nemzeti helyreállítási tervekről, ezt követően szerdától kezdődően Ursula von der Leyen meglátogatja a tagállamokat, hogy személyesen tárgyaljon e tervekről. A bizottsági elnök ezen a héten Portugáliába, Spanyolországba, Görögországba, Dániába és Luxemburgba látogat.
    A Next Generation EU nevű, a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó újjáépítési mentőcsomag 672,5 milliárd eurót (mintegy 229 ezer milliárd forint) biztosít a beruházások és a reformok támogatására 2018-as árakon számolva. Az összeg 312,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és 360 milliárd eurókölcsönből tevődik össze.
    Az eszköz keretében kidolgozott tervek 40 százalékának az éghajlat-politika és a biológiai sokféleség általános érvényesítéséhez, a források legalább 20 százalékának pedig az európai digitális stratégiához és a digitális egységes piac megvalósításához kell hozzájárulniuk. A források legalább 7 százalékát hat európai prioritáshoz - a zöldpolitikához, a digitális átálláshoz, a gazdasági kohézióhoz, a termelékenységhez és a versenyképességhez, a társadalmi és területi kohézióhoz, valamint az intézményi ellenállóképesség finanszírozásához - kapcsolódó beruházási és reformintézkedésekre kell fordítani.
    Ursula von der Leyen szerdai tájékoztatóján bemutatta az okostelefonon működő uniós Covid-igazolványt, és bejelentette: tagállami látogatásai során kipróbálja, hogyan működik a digitális dokumentum. Közölte, noha az igazolvány július 1-től érvényes, a tagállamok már hamarabb is csatlakozhatnak a kezdeményezeshez. Mindenki, aki be van oltva, átesett a fertőzésen, vagy negatív teszttel rendelkezik, szabadon utazhat már most abba a 15 tagországba, amely már elfogadja az igazolványt. A dokumentum birtokában július 1-től pedig megnyílik a szabad utazás lehetősége valamennyi uniós országba - közölte az uniós bizottság elnöke.
    Az oltási könyv szerepét betöltő igazolványhoz az EU minden állampolgára hozzájuthat, függetlenül attól, hogy hol oltották be. A dokumentumot azok kaphatják meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen, negatív eredménnyel teszteltek, vagy átestek a fertőzésen.
    Az ingyenes igazolványt minden tagállam kiállíthatja és elfogadják őket Európa-szerte, hozzájárulva a járvány visszaszorítására bevezetett rendkívüli szabályok feloldásához.
    A tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal -jelenleg a Pfizer/BioNTech, Moderna, AstraZeneca és Janssen vakcinákkal-elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett, vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szerepel. Egyik ilyen a kínai Sinopharm vakcina.
    A tagállamok a koronavírus-járványra válaszul nem vezethetnek be további utazási korlátozásokat, például kötelező otthoni karantént, vagy tesztkötelezettséget az igazolvánnyal rendelkezők esetében, kivéve rendkívül indokolt esetben.

 

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Egy, csak egy jelölt lehet a biztosi posztra

Von der Leyen egy női jelöltet kért a Romániának járó uniós biztosi posztra.
Külföld

A koronavírus omikron-variánsa állt Nicolae Ciucă és Ursula von der Leyen tárgyalásainak középpontjában

A koronavírus omikron-variánsa által dominált, Romániába legtöbb három héten belül megérkező ötödik járványhullám állt Nicolae Ciucă kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke keddi brüsszeli tárgyalásainak középpontjában.
Belföld

Nicolae Ciucă a kormány prioritásait ismertette az EB-elnökkel folytatott brüsszeli megbeszélésen

Románia kormányának prioritásait ismertette Nicolae Ciucă miniszterelnök az Európai Bizottság (EB) elnökével, Ursula von der Leyennel tartott keddi megbeszélésen Brüsszelben.