Úrnapja a pünkösdi ünnepkör utolsó napja, pünkösdvasárnap utáni 10. nap, illetve a húsvét utáni 60. nap, amely mindig csütörtökre esik. Ezen a napon a katolikus egyház Krisztus testét (teljes nevén az Úr szent testét és vérét), az oltáriszentséget ünnepli — ez az Eucharisztia ünnepe. 

Az ünnep gyökerei a XIII. századig nyúlnak vissza. Az augusztiniánus rendi apáca Liège-i (másképp: Lüttichi vagy Cornilloni) Szent Juliana isteni sugallatra hivatkozva fordult az eucharisztiaünnep létrehozása érdekében a tudós dominikánus St-Cheri Hugóhoz, Jacques Pantaléonhoz (a későbbi IV. Orbán pápához) és Robert de Thoret liège-i püspökhöz. Ebben az időben a püspökök beiktathattak helyi egyházi ünnepet: 1246-ban Robert püspök zsinatot hívott össze és elrendelte a Corpus Christi ünnep évente történő megtartását. A rendeletet és az ünnephez rendelt liturgia egyes részeit megőrizte Anton Joseph Binterim Vorzüglichsten Denkwürdigkeiten der Christkatholischen Kirche című műve.

Általánosan elterjedt csak Juliana és Robert püspök halála után lett az ünnep. 1263-ban egy zarándok cseh pap szentmisét tartott a bolsenai Szent Krisztina templomban. Az átváltoztatás pillanatában kétség szállta meg, valóban Krisztus testévé válik-e a kenyér és a bor, amikor a megtört ostyából vércseppek hulltak a korporáléra (ostyaabrosz). A véres korporálét 1264. június 14-én Orvietóba vitték, ahol épp ott tartózkodott IV. Orbán pápa. A pápa 1264. szeptember 8-án Transiturus bullájában hirdette ki, hogy ezentúl minden évben a pünkösd nyolcadát követő első csütörtökön tartsák meg az úrnapja ünnepét.
Évszázadokon át az egyházi év legnagyobb ünnepei közé tartozott, amelyhez teljes munkaszünet és munkatilalom kötődött. 

A mindenkori katolikus társadalom legünnepélyesebb hitvallása, reprezentációja, az egyházhoz való tartozás kifejezésének alkalma volt. Szertartásain azoknak is részt kellett venni, például a pásztoroknak, akik foglalkozásuk miatt máskor ritkán látogatták a templomot. Általában a falusi-mezővárosi közvélemény fontosnak tartotta, hogy a közösség valamennyi férfi tagja ott legyen az úrnapi körmenetben. A Bácska népe egyenesen valamiféle férfiünnepnek érezte az úrnapját, talán a név jámbor értelmezése folytán. Ugyancsak népi értelmezésre vallott az a gondolat, amely az Atyaúristen ünnepének magyarázta az úrnapját.

A középkori és az újkor eleji magyar úrnapi körmenetek tömegméreteiről és pompájáról viszonylag sok és jó leírás maradt fenn, ülönösen jól ismertek a budavári körmenetek, amelyeken a királyok: Zsigmond, II. Ulászló, II. Lajos is részt vettek. Az újkorban a Habsburg-uralkodók és a bécsi udvar is hatalmas pompával ünnepelte az úrnapját. E királyi és fővárosi ünneplések azért jelentősek, mert pompájuk, szokásrendjük kihatott a kisvárosi és falusi úrnapok szokásvilágára.

Az úrnapi körmenetben a pap baldachin, vagyis supellát alatt viszi az oltáriszentséget, az előtte haladó, fehér ruhás (vagy vidéken népviseletbe öltözött) kislányok vagy a Mária-lányok kosárból virágszirmokat szórnak. A templom környékén rövidebb vagy hosszabb úton haladó körmenet négy szabadtéri oltár előtt halad el. Ezeknél a pap az oltáriszentséggel áldást oszt a négy világtáj felé. 
Az áldás a XX. századra szimbolikus jellegűvé vált, korábban azonban fölöttébb gyakorlati rendeltetése volt: az emberek, a föld, a vegetáció megáldását jelentette.
A körmenet útvonalába eső szabadtéri oltárok legtöbbször zöld ágakból készített lombsátrak voltak, amelyekbe képeket, szobrokat állítottak. A sátrakat ritkábban vallásos társulatok, gyakrabban egyes családok, nemzetségek készítették. 
A kalocsai és a pécsi egyházmegye több falujában a körmenetek hagyományos útvonalán négy ott lakó gazda egy-egy kis kápolnaszerű kőépületet épített a telke utcai végére. Úrnapján kinyitották a kis építmények ajtaját, és belül virágokkal, zöld ágakkal gazdagon feldíszítették őket. Ezek a kápolnácskák a lombsátrakat helyettesítették. Múltjuk, eredetük sajnos még feltáratlan. A XX. században is fennálló változataik népi barokk kiképzésűek, és ezáltal jól illeszkednek a barokkos házak sorába.

Az oltáriszentség elé szórt virágszirom, valamint az úrnapi templomban széthintett fű és virág szentelménynek számított. Sükösdön például az ünnep nyolcadáig, Jézus Szíve napjáig a templom padozatán maradt a fű és a virág. Ekkor a falu népe széthordta. Legtöbbször állatoknak adták, így várva áldást és szerencsét a jószágállományra.

Az oltáriszentséggel megáldott úrnapi ág és virág egyike a magyar népi katolicizmus legtiszteltebb, legtöbbre tartott paraliturgikus szentelményeinek. A körmenet után mindenki igyekezett hazavinni a lombsátrak zöld ágaiból, sokan a saját virágukat vitték haza, amelyet a körmenet előtt koszorú vagy csokor formájában a sátorra akasztottak, illetve a sátorba tettek. Az úrnapi zöld ágat otthon ezerféle célra használták: horogfára fűzve távol tartotta a villámot, az istállóban felakasztva megvédte a jószág egészségét, fej alá téve elűzte az álmatlanságot, füstje gyógyított stb.
A történelem során gyakran feljegyezték, hogy úrnapján mindig nagy villámlás és dörgés volt, meg jégeső, a népi hitvilágban pedig kész tényként könyvelődött el az ünnephez tartozóan az úrnapi vihar.

Összeállította:
Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Fotók: a 2022–es, szatmárnémeti úrnapi körmenet felvételei)