Vidék

Ünnepség Zolcsák István emlékére

2014.02.10 - 09:03

Csillag a Hadak Útján címmel tartott megemlékezést csütörtökön és pénteken délután a Szatmári Híd Egyesület vitéz Zolcsák István tiszteletére. 1921-ben született Lázáriban, előbb Magyarországra, majd Brazíliába emigrált, de mindig nemzetéért dolgozott.

 

Krakkó Rudolf főszervező köszöntötte a jelen lévő helyieket és a távolról érkezett vendégeket. Beszédében kihangsúlyozta, hogy egy olyan hazafi tiszteletére hívta meg a közönséget, aki nemcsak saját magának és családjának szerzett hírnevet az egész világon, hanem hazájának, nemzetének, Szatmár vidékének és szülőfalujának, Lázárinak is. A műsor eszmei mondanivalója is vitéz Zolcsák István személyiségét tükrözte. Szinte minden fellépő bemutatójában az ő gondolkodásának, szellemiségének egy darabjára ismerhettek rá a hallgatók. A műsor fénypontja Beregszászi Olga előadóművész előadása volt. A rendezvényen jelen voltak vitéz Zolcsák István lányai (Györgyi és Rose–Linda) és egy egykori közeli munkatársa, Gyuricza Gábor is Brazíliából. Képíró Gyula, lázári református lelkipásztora Ft. Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének az üzenetét tolmácsolta, amelyben felhívta a jelenlévők figyelmét az ősök tiszteletének isteni parancsára. Szőczi Árpád egykor újságíróként találkozott és készített riportot az ünnepelt hazafival. Tiszteltből jött el Torontóból, és Zolcsák fontosabb cselekedeteiről, de kisebb csínytevéseiről is beszélt a közönségnek. Tóth Sándor ezredes a Bajtársi Egyesületek Szövetsége képviseletében három nyugállományú tiszttársával érkezett tisztelegni a hős és bátor katona emléke előtt. Lengyel István polgármester az esemény jelentőségéről beszélt, és kihangsúlyozta, mennyire fontos egy közösség számára ápolni és tisztelni eleink áldozatos munkáját, hozzátéve, hogy polgármesterként a jövőben is támogatni fogja a hasonló rendezvényeket. Vitéz Zolcsák István 1956-os szabadságharcos emlékére gránitból készít emléktáblát Kovács Albert kőfaragó.

A köszöntők után elsőként a Petőfi Sándor Műszaki Iskola öt diákja szavalt, illetve felolvasta az ünnepelt élettörténetét. Kása Petra, a fellépők legkisebbike zsenge kora ellenére mindjárt a műsor elején lenyűgözte a közönséget egy csodálatos népdal eléneklésével. A Rezeda Népdalcsoport — amelyet főként helyi pedagógusok alkotnak és amit szinte a semmiből kellett az eseményre életre hívni — magyar és kifejezetten lázári népdalokat is előadott, gyönyörű citerajáték kíséretében, amit vastapssal jutalmazott a közönség. A műsor második részében egy lélekemelő énekelőadás részesei lehettek a jelenlévők. Beregszászi Olga, a kárpátaljai származású budapesti művésznő tudása legjavát igyekezett elhozni Lázáriba, hiszen nagy tisztelője vitéz Zolcsák István munkásságának. A rendezvénnyel — bár emlékrendezvény megtartása volt az eredeti cél — a szervezőknek sikerült egy kis színt vinni az egyébként eléggé sivár kulturális életet élő Lázári községbe. Az eseményen a község vezetőin és a történelmi egyházak képviselőin kívül jelen volt Kereskényi Gábor parlamenti képviselő is.

Kerekasztal–beszélgetés

Pénteken egy érdekes fórumra került sor a Szatmár–Németi Református Egyházközösség gyülekezeti termében. Egy filmrészletekkel tűzdelt beszélgetést folytattak vitéz Zolcsák István emigrációs tevékenységéről. A beszélgetést Krakkó Rudolffal dr. Keresztesi Csaba szatmári történész és Szőczi Árpád kanadai magyar újságíró folytatta, a közönség hozzászólásaival, kérdéseivel kiegészítve. A beszélgetés során a vitéz Zolcsák Istvánról készült film egyperces bejátszásait vitatták meg, de érdekes levelek is nyilvánosságra kerültek a Zolcsák István által fontos személyekkel folytatott levelezésből. Felolvasásra került többek között a Wass Albertnek írt leveleinek több darabja is, amelyből kiderült mennyire fontos tényezője volt ő az emigrációs magyar társadalomnak.

A pénteki esemény második részében könyvbemutatóra került sor.

A „Temesvár. A romániai forradalom kitörésének valódi története” című könyvet Szatmári Elemér lelkipásztor mutatta be, amelyet a könyv szerzője, Szőczi Árpád dedikált is az érdeklődőknek.

Elek György