Így történt ez az elmúlt hetekben, napokban a szatmárnémeti 6-os Számú napközis programú Óvodában, ahol első alkalommal került megszervezésre és lett meghírdetve a Húsvét kopogtat címet viselő megyei vizuális művészeti verseny.
A szervező csapat: Nuszer Eleonora Noémi intézményvezető, Balog Noémi Katalin, Matécsa Blanka Rozalia és Popp Ivett óvónők fontosnak tartották ezt a kezdeményezést, hogy a mai kor gyermekeihez közelebb hozzák a húsvéti ünnepkör hagyományait, szépségeit.
A szervezők és házigazdák nagy lelkesedéssel hozták létre ezt a vizuális művészeti versenyt — elsősorban, mert ehhez hasonló még nem volt meghirdetve és nagyon kíváncsiak voltak, hogy a húsvéti ünnepkör köré hogyan csoportosulnak a régi hagyományok, népszokások, és ezek hogy ötvöződnek az új, átvett szokásokkal, jellegzetes elemekkel.
A versenykiírásban nem volt meghatározva, hogy ki milyen anyagot vagy technikát használ, viszont a megmérettetésre készített remekművek ajtókopogtatók vagy húsvéti asztali díszek lehettek.
A szervezők nagyon örültek a szép számban jelentkező csapatoknak, amelyek tanúbizonyságot tettek a húsvéti szokások ismeretéről, a jellegzetes és jelentéssel bíró hagyományos elemekről, és nagyon ügyesen és kreatívan alkottak.
A benevező csapatok a túrterebesi óvodából, a nagykárolyi 1-es Számú Napköziből, a szatmárnémeti Guliver Napköziből, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumhoz tartozó 29-es Számú Napköziből, a Református Gimnázium Kinizsi Tagóvodájából, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumhoz tartozó óvodából, a 13-as Számú Napköziből, és nem utolsó sorban a házigazdákhoz tartozó 6-os Számú Napközi Varázskastély Tagóvodájából érkeztek.
A versenyre 2 - 4 fős csapatok nevezhettek, amelyeknek már érkezésükkor lehetett csodálni a szebbnél-szebb, jellegzetes öltözékeket, díszeket, amelyek alapanyagul szolgáltak az elkészített munkákhoz. Ügyességük, rátermettségük és versenyszellemük olvasható volt a kis szempárokban. Csodálatos nyüzsgéssel és vidámsággal töltötték meg a házigazdák otthonát.
A gyerekeket munkáit zsűri is értékelte a Húsvét kopogtat vetélkedőn – Szejke Ottilia főtanfelügyelő helyettes, Lepedus Ildikó az Aurel Popp Művészeti Líceum festészet és rajzszakos tanára, Tepfenhart Varvara, Popp Ivett óvónők.
Helyezések ugyan elhangzottak a nagyon nehéz zsűrizés végeredményeként, de minden gyerek győztesként indulhatott haza, hiszen kis édesség és egy kis meglepetés mindenkit megilletett.
Dícséretben részesültek a 6-os Számú Napközi Varázskastély Tagóvoda Méhecske csoportjának képviselői, valamint a Túrterebesi Napközi ugyancsak Méhecske csoportosai.
III. díjjal tértek haza a Református Gimnázium Kinizsi Tagóvodájának Felhőcske csoportja képviselői.
II. díjjal büszkélkedhetnek a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumhoz tortozó óvoda Csillag csoportjának képviselői.
Az I díjat a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumhoz tortozó óvoda Napocska csoportjának képviselői vihették haza.
Az első alkalommal megszervezett Húsvét kopogtat vetélkedő felejthetetlen élménnyel gazdagította a kis óvódásokat, az irányító és felkészítő óvónéniket, és természetesen a házigazdákat.
Matécsa Blanka Rozália óvodapedagógus