Nagykároly

Ünnepi nyitva tartás május 1-6. között

2013.04.30 - 11:12

Szabadnap-dömping lesz május elsejétől kezdődően, aki nem tud május hetedikéig várni az ügyintézéssel, számlabefizetéssel, az az alábbi összeállításunk nyomán tájékozódhat az ünnepi nyitvatartási rendről a közintézményekben és közszolgáltatóknál.

 

Transurban

Május elsején vasárnapi menetrend szerint járnak a Transurban buszai, a Real 1 és a Real 2 vonalakon a munkanapokon érvényes menetrend lesz érvényes.

Május másodika és negyedike között a szombati menetrend lesz érvényben úgy, hogy a szombati munkanap délután hétkor véget ér a buszsofőrök számára. A Real 1 és a Real 2 vonalakon járókat ez nem érinti, ott a megszokott munkanapi járatsűrűséggel találkoznak majd.

Húsvét vasárnap nem járnak buszok, egyetlen vonalon sem!

Húsvét másodnapján déltől gurulnak ki a garázsból a buszok, és járnak vasárnapi menetrend szerint, a Real 1 és a Real 2 vonalak kivételével, amelyek már reggeltől munkanapi menetrend alapján szállítanak.

Keddtől, május hetedikétől visszaáll a megszokott Transurban-buszmenetrend. A Transurban-pénztárak május elseje és negyedike között nyolctól négyig lesznek nyitva, május ötödikén és hatodikán zárva lesznek, azonban a jegyárusító automaták üzemelnek majd.

 

Polgármesteri- és adóhivatal

A szatmárnémeti és a nagykárolyi polgármesteri hivatal május elseje és május hatodika között zárva lesz, és nem nyitnak a Romana téri adóhivatal ügyfélablakai sem. Közlekedési bírságot a munkaszüneti időszak alatt a postákon lehet kifizetni. Az adóhivatal tájékoztatója szerint 48 órán belüli kifizetésnek számít, ha a szünnapok idején kapott bírságot az első munkanapon, május hetedikén fizeti ki a vétkes.

 

Anyakönyvi hivatal

Az önkormányzat égisze alatt működő Szatmárnémeti Lakosság-nyilvántartási Igazgatóság újközpontban található Anyakönyvi Hivatala május 1-jén (szerdán), május 2-án (csütörtökön), május 3-án (pénteken) és május 4-én (szombaton) 9 és 14 óra között fogadja az ügyfeleket. Május 6-án (hétfőn) ugyancsak 9 és 14 óra között tartanak nyitva. Fontos tudni, hogy ezzel az alkalmi nyitvatartási programmal a lakosság igényeihez akarnak alkalmazkodni az igazgatóság munkatársai, hiszen a halálesetek bejelentése, a halotti bizonyítvány kiállítása, vagy a születés bejelentése stb. azonnali ügyintézést kíván. A Szatmárnémeti Lakosság-nyilvántartási Igazgatóság másik munkapontján, a Petőfi Sándor utcai, személyazonossági igazolványokat kibocsátó osztályon május 1-jétől érvényesek a munkaszüneti napok, s ügyfélfogadás legközelebb jövő héten lesz.

 

Útlevél és jogosítvány

A szatmárnémeti útlevélosztályon és a jogosítvány-kibocsátó osztályon — a többi állami intézményhez hasonlóan — május 1-jétől kezdődően zárva lesz a hivatal. Legközelebb május 7-től várják az ügyfeleket a Petőfi Sándor utcai intézményben.

 

Kataszteri Hivatal

A szatmárnémeti Kataszteri Hivatal szerdától hétfőig zárva lesz, az ügyfélfogadás teljes mértékben szünetel, telekkönyvi kivonatért senki ne folyamodjon ebben az időszakban. A Martirilor Deportaţi utcai hivatalban május hetedikétől, keddtől folyik majd a rendes órarend szerint — azaz reggel nyolctól délután négyig — az ügyfélfogadás.

 

RCS&RDS

Az RDS-előfizetők május elsején, szerdán és május hatodikán, hétfőn (és természetesen vasárnap) találják majd zárva a kábelszolgáltató pénztárait, az ünnepi időszak egyéb napjain a megszokott órarend szerint tartanak nyitva. Május elseje és hatodika között, a fenti két nap kivételével, amikor az egyéb célú ügyfélfogadás is szünetel, csak az újfőtéri központi irodában lehet szerződést kötni, módosítani vagy egyéb eljárást kezdeményezni. A 0361 421 104-es telefonszám és a hibaelhárítás ünnepnapokon is éjjel-nappal üzemel, ezt nem befolyásolja a május elsejei és húsvéti hosszú hétvége.

 

Florisal

A Florisal utcaseprési és szemételszállítási tevékenységét nem befolyásolja az ünnepi pihenőhét, tájékoztatott a szolgáltató titkársága, megszokott időben történik az elszállítás május elsején és húsvét hétfőjén is. A George Coşbuc és a Károlyi úti pénztárak pénteken reggel nyolctól négyig, szombaton pedig nyolctól délig tartanak nyitva. A hulladékok elszállítása Nagykárolyban sem szünetel az ünnepek ideje alatt, a Bio Florisal pénztárai viszont szerdán és hétfőn zárva lesznek, csütörtökön és pénteken 8 órától 16 óráig tartanak nyitva.

 

Apaserv

A szatmárnémeti és környéki települések vízszolgáltatójának pénztárai a megyeszékhelyen, Tasnádon és Nagykárolyban is zárva tartanak szerdától hétfőig, május hetedikétől visszaáll a szokásos rend. A hibabejelentést és az üzemzavar-elhárítást az Apaserv esetében is fennakadások nélkülinek ígérik a hosszú hétvégére, ha baj van a vízszolgáltatásban, vagy eldugul a csatorna, ki lehet hívni a hibaelhárítási brigádot a 0261 721 051-es vagy a 0734 221 096-os telefonszámon.

 

Electrica

Az Electrica villanyáram-szolgáltató szatmárnémeti, avasújvárosi és tasnádi pénztárai május 1-jétől kezdődően zárva lesznek. Legközelebb jövő szerdától várják ügyfeleiket ezeken a munkapontokon. Nagykárolyban csak az ünnepnapokon, május 1-jén és az ortodox húsvétkor lesz zárva az Electrica-pénztár. Ma 7 és 14 óra között tartanak nyitva, míg csütörtökön és pénteken rendes program szerint, 7.30 és 17 óra között várják az ügyfeleket.

 

E.ON

Miután a gázszolgáltatónak Szatmár megyében egyetlen saját pénztára sincs, a banki órarendtől függ, mikor lehet számlát fizetni. A Cloşca úti ügyfélfogadás május elsején, szerdán, illetve húsvét másod- és harmadnapján, azaz hétfőn és kedden szünetel. Egyéb napokon fél kilenc és fél hat között lehet az E.ON-ügyintézőket személyesen is keresni.

 

Parkolás

A szatmárnémeti Parkolási Felügyelet Szamos piaci irodája zárva lesz szerdától hétfőig, az ünnepi hétvégén a parkolás is ingyenes városszerte. Keddtől a megszokott irodai nyitva tartás lép életbe, reggel nyolctól négyig, ahogyan a fizetési kötelezettség is újra érvénybe lép a parkoló autók esetében. Hétfőtől péntekig nyolc és öt óra között, a város központi utcáinak kijelölt részein kell fizetni.