A Pedagógusok Világnapja alkalmából ünnepi műsorral kedveskedtek a Szatmárnémeti Református Gimnázium tanári karának az iskola diákjai. Az ünnepi összejövetel után néhány pedagógust szólaltattunk meg, arról érdeklődve, milyen ma tanárnak lenni.

Október 5-én délelőtt 11 órától a Szatmárnémeti Református Gimnázium nyolcadik osztályos diákjai, közösen az iskola diákkórusával ünnepi műsorral lepték meg a líceum tanári karát a Pedagógusok Világnapjának alkalmából.

A Higyed Gyöngyi tanárnő által felkészített diáksereg énekelt, többen szavaltak vagy zenéltek. Előbb a díszteremben, Legyen a zene mindenkié címmel, majd a tanáriban mutatták be alkalmi produkciójukat a diákok. Kovács Gergő és Rédai Apor zongorán játszottak, Mészáros Amanda népdalt éneket, citerakísérettel, illetve Kánya Réka, Papp Vivien és Lovász Tamás diákok szavaltak. A tanulók műsora után Szilágyi Éva igazgatónő köszöntötte szavalattal pedagógus kollégáit.

A Pedagógusok Világnapja alkalmából rendezett ünnepi együttlét után szerkesztőségünk néhány pedagógust is megszólított, akik olyan kérdésekre válaszoltak, hogy miért is érdemes pedagógusnak lenni, avagy milyen tekintetben változott egy pedagógus munkája az elmúlt évtizedek során.

Varga Bressel Christiane magyar szakos tanárnő a következőképen fogalmazott: „Pedagógusnak lenni egy életforma felvállalása. Igent kell mondanunk arra, hogy eszközei legyünk egy felsőbb hatalomnak, az isteni szeretetnek. Tanárnak, pedagógusnak, nevelőnek lenni, és ott eredményes munkát elérni csakis úgy lehet, ha hallod a hívó szót. Aki megérti, hogy a tanítás szeretetszolgálat, annak nem teher, nem unalmas a napi robot, nem szélmalomharc, hanem az öröm forrása. Vannak nyilván nehéz pillanatok, lélekromboló, bürokratikus útvesztők, amelyek ideig-óráig megingatják a tanár hitét munkájának az értelmében, de ezekért kárpótol minket a gyerekekkel töltött idő, a lehetőség, hogy részesei lehetünk emberré válásuk csodájának.

A legmeghatározóbbak számunkra az arcok, az emberek, a közösségek. A mi munkánk láthatatlan, sokszor névtelen, de meghatározó. Csakis közösségben lehet eredményes munkát elérni. Fontosnak tartom a szülőkkel való együttműködést, és mindenek fölött a tiszteletet. Ez kötelez arra, hogy munkánkat becsülettel és Isten és ember iránti szeretetből végezzük. A mi munkánk krisztusi alázatot követel, pártállástól és vallástól függetlenül. Szolgálni születtünk.

Bár a körülmények olykor változnak, a törvények sokszor átláthatatlanok, félreérthetőek, de a gyerekek ugyanazok maradnak. A csillogás a szemekben a régi, a dac, a kíváncsiság, a napi küzdelem, a tanított tantárgy megszerettetéséért. Szerencsés helyzetben vagyok, mert olyan eszköz van a birtokomban, mint a nyelv, a szó, amely felemel, tanít, röpít és teremt. Ezért jó pedagógusnak lenni.”

Papp Piroska biológia szakos tanárnő így fogalmazott: „Pedagógusnak lenni egy hivatás. Aki szakmaként fogja fel, az nem fog sokáig megmaradni ezen a pályán. Én 36 év távlatából azt mondom, hogy régebben talán könnyebb volt tanárnak lenni. Mióta a minket foglalkoztató közegek is liberálisabbak, azóta már nehezebb az értékek közvetítése is a gyerekek felé. Különösen azért, mert értékeink eltolódtak egy negatív irányba, ahonnan nagyon nehéz visszabillenteni őket. Példának okáért a mobiltelefonok teljesen megölik édes anyanyelvünket. A könyv már smafu, az már nem kell, csak a digitális szöveg, hegyén-hátán rövidítésekkel. Ha egy diák üzenetet ír, sokszor kodifikálni kell azt. De reménykedem abban, hogy valamennyire visszafordítható ez a folyamat, és újra rá fogunk szokni az értékes dolgokra. És tudom, nemcsak én gondolom így, hanem még vagyunk páran, akik erre törekszenek.”

Végül Póti Eduárd történelem szakos tanár osztotta meg velünk gondolatait: „Annak ellenére, hogy tele van ez a foglalkozás kihívásokkal, papírmunkával, csomó időigényes készüléssel, nem tudom azt mondani, hogy lehet jobb hivatás vagy munka, mint pedagógusnak lenni. Ezért igazából csak annak ajánlom, aki valóban szeretné, és érzi az elhivatottságot a tanári hivatás iránt. Diákokkal, fiatalokkal dolgozni az egyik legszebb dolog a világon. Sok felelősséggel jár, sokszor valóban a szabadidő nagy része is rámegy, de a visszajelzések mindent felülmúlnak. Az, hogy velük lehetünk életük legnehezebb, legtöbb kihívással megterhelt időszakában, kísérhetjük őket valami felé, amiben hiszünk, ami közben át is adhatunk valamit önmagunkból, az egy hatalmas ajándék. Ez kegyelem. Ezért jó szerintem pedagógusnak lenni.”

Bajnai Botond