Szatmárnémeti

Ünnepi évzáró ülés

2016.12.28 - 19:10

A Prefektusi Kamara évzáró ülésén az idén elstartolt, Szatmár megye fejlődését szolgáló három nagyberuházást is körvonalazták.

Év végi ünnepi hangulatban tartotta idei utolsó ülését a Prefektusi Kamara tegnap délelőtt, melyen a lassan hátunk mögött hagyott 2016-os év eseményei mellett szóba került a három, idén elstartolt és Szatmár megye életében kiemelkedően fontos nagyberuházás is, melynek „gyümölcsei” jövőre érnek be. Mivel idén hivatalosan utolsó alkalommal gyűltek össze a kamarát alkotó intézmények vezetői és képviselői, rövid évértékelőt is tartottak, s Ramona Antonescu beszámolójából kiderült: ebben az évben a Prefektusi Kamara 12 rendes ülésen ült össze, melyek során az intézmények bemutatták és megvitatták a specifikus tevékenységi körükre érvényes törvénykezéseket és jelentéseket, és hála Istennek sem extrém meteorológiai jelenségek, sem egyéb események nem tették szükségessé rendkívüli ülés összehívását. Az év folyamán pár intézmény élén igazgatócsere történt, ám mint azt Radu Bud kormánymegbízott kihangsúlyozta: „Ezen cserék nyugdíjba vonulások miatt történtek és nem mint előző kormánymegbízottságom idején, 2005–ben, amikor politikai alapon rengeteget csereberélgették őket. Egy–egy igazgatói kinevezés esetében most már inkább a szakmai tudás és felkészültség nyom a latba, mintsem csak a politikai hovatartozás.” – mondta. Kiemelte azt is: 2016–ben elstartolt három, a megye fejlődését szolgáló nagyberuházás is: az Aranyosmeggyesen épülő, repülőgép- és autóalkatrészeket előállító gyár, amely nem csak 600 munkahelyet teremt, de feljebb emeli a fizetések standardját is és elkerülhetetlen lesz, hogy a többi nagyvállalat előbb–utóbb ne igazodjon hozzá; azonosították a szatmárnémeti kerülőút nyomvonalát, megkezdődtek a területkisajátítási procedúrák és a kivitelező cég legkésőbb márciusig el kell készítse a beruházás műszaki terveit és úgy tűnik, minden akadály elhárult a Károlyi útra tervezett megamall felépítése elől. Az ülés végén Bud megköszönve mindenki egész éves tevékenységét (különösen a helyhatósági és parlamenti választások lebonyolításában) és a sajtó munkáját, egy–egy pohár pezsgővel koccintva kívánt boldog, egészségben és sikerekben gazdag új esztendőt.

Szabó Kinga Mária