Szatmárnémeti

Ünnepi ebéddel köszöntötte az időseket a Hans Lindner Alapítvány

2021.10.02 - 08:28
Az idősek nemzetközi napja alkalmából a Hans Lindner Alapítvány ünnepi ebéddel, házi süteményekkel és bonbonnal köszöntötte a Lindner Agapé program kedvezményezettjeit, a magányos, egyedülálló, gyakran beteg és hátrányos társadalmi helyzetben élő időseket.

Az ünnepi menüt az alapítvány csapata, illetve a program mellett hűségesen kitartó önkéntesek a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szakácstanulóinak segítségével készítették. A Hans Lindner Alapítvány e program által is szeretné az idősekre is felhívni a közfigyelmet: az emberi élet érték, kortól függetlenül.

A 2021 márciusában indított Lindner Agapé program keretén belül az alapítvány segíti a magányos, egyedülálló, gyakran beteg és hátrányos társadalmi helyzetben élő, idős személyeket azáltal, hogy naponta meleg ételt készít és szállít az otthonaikba, így hozzájárul a mindennapi terheik elviseléséhez.

„Mindannyiunk kötelessége, hogy felelősséget és kézzelfogható szolidaritást gyakoroljunk az idősek iránt. Ugyanakkor építsünk hidakat a generációk között, amelyek biztosítják az emberi méltóság megőrzését egy életen át, és életszerű megoldásokkal javítják az életkörülményeket. Bármilyen, az emberi méltóságot és az életet érintő fenyegetés, a haszontalanság érzése, a szolidaritás meggyengülése a társadalom legsérülékenyebb tagjai iránt nem maradhat visszhang nélkül. Az idősek jelenléte életünkben, bölcsességük és élettapasztalatuk pótolhatatlan gazdagságot, sokszínűséget és egyensúlyt jelent a család és a társadalom számára. De akkor is, amikor minden sötétnek tűnik, mint ezekben a járványos hónapokban, az Úr angyalokat küld, hogy vigasztaljanak magányukban minden nagypapát, minden idős férfit, minden nagymamát, minden idős asszonyt, különösen azt, aki közülük a legmagányosabb, és ismételgessék nekik: mindennap veled vagyok. Van úgy, hogy ezek az angyalok unokáik arcával jelennek meg, máskor családtagjaik, korábbi barátaik vagy olyan barátaink arcával, akikkel ebben a nehéz időszakban ismerkedtek meg. Most ébredünk csak rá, mennyire fontosak az ölelések és a látogatások mindannyiunk számára, és annyira elszomorító, hogy egyes helyeken ezekre még mindig nincs lehetőség. Mindannyiunknak tevékeny szerepet kell vállalnia sebzett társadalmaink helyreállításában és támogatásában” — írják a Hans Lindner Alapítvány munkatársai közösségi oldalukon az idősek világnapja kapcsán. SZFÚ
 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Idősek Napja Nagykárolyban

Ajándékrendezvény a világnap alkalmából a nagykárolyi szépkorúaknak!
Szatmárnémeti

Megajándékozták a rákbeteg gyermekeket

Célba értek a szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programjának kezdeményezésére gyűlt ajándékok a rákbeteg gyerekek világnapján – adta hírül közösségi oldalán az alapítvány.
Szatmárnémeti

A gyermekonkológia és a gyermekklinika kis pácienseinek gyűjtenek

Minden évben, február 15.-én, a gyermekrák elleni küzdelem világnapján a Hans Lindner Alapítvány célja felhívni a társadalom, különösen a helyi közösség figyelmét a rákbeteg gyerekek és családjaik gondjaira és a támogatásuk szükségességére.