Vidék

Ünnepeltek az óváriak

2015.05.11 - 10:39

Szombaton, Óvári napján, Tordai Demeterre emlékeztek, később a szórakozásé volt a fő szerep.

 

Vetés Község Polgármesteri Hivatala, a Vetési Albert Kultúrkör és az Óvári Református Egyházközség szombaton harmadik alkalommal rendezte meg Óvári napját. Az esemény a helyi református templomban vette kezdetét, ahol Igaz Árpád helyi református lelkipásztor hirdetett igét. A templomkertben felállított Tordai Demeter-szobor előtt Török József, a Vetési Albert Kultúrkör elnöke mondott beszédet. Elmondta: Óvári napját azért szervezik meg, hogy megemlékezzenek az 1545-ben megtartott óvári zsinatról. Keresztes Csaba történelemtanár Tordai Demeterről és az óvári zsinatról beszélt. Tordai Demeter óvári lelkész az alsó-magyarországi magyar protestánsok második püspöke, egyesek szerint a lutheranizmus híve volt, az oltárt pedig azért vitette ki a templomból, mert ő maga a Kálvin nézetéhez hajlott. Az óvári zsinatot 1554-ben, virágvasárnap előtt három nappal, vagyis böjt harmadik vasárnapján, Csenger és Szatmár között, „Óvárivárosban” tartották, amely akkor mint Drágfi-birtok Drágfi Gáspár özvegyének, Somlyai Báthori Annának volt a birtokában. A zsinat védnöke Ecsedi Báthori György, Báthori Anna második férje volt. A zsinattartás egyik oka, hogy Hevesi Mihály meghalt, helyébe más püspököt kellett választani, Tordai Demeter óvári lelkész, a Báthori-család udvari papja nyerte el ezt a méltóságot. A zsinat még nem egyértelműen kálvini, a lutheri tanok is jelen voltak. Az előadást követően a résztvevők megkoszorúzták Tordai Demeter szobrát.

A továbbiakban a vetési mazsorettek vonultak végig Óvári utcáin, délután pedig a szabadtéri színpadon népi és könnyűzenei együttesek és szólisták szórakoztatták a közönséget.

 

 

Elek György