„A sok szép és látványos külsőség is fontos, és legyen is mindaddig, amíg a sok piros-fehér-zöld el nem takarja előlünk a lényeget!” — hangsúlyozta Magyar Levente miniszterhelyettes. 

Nagyon sokan gyűltek össze tegnap délután Szatmárnémeti régi központjában, az Ormos háznál, ahol az ünneplő sokadalom nagyja is, de főleg apraja óriási izgalommal szemlélte a diószegi gróf Széchenyi István Egyesület huszárainak bevonulását és felsorakozását. Az Ormos ház falán lévő Petőfi Sándor-emléktábla megkoszorúzását követően az ünneplő sokadalom — akik között nemcsak szatmárnémetiek, de szép számmal voltak a környező településekről érkezettek is — elindult a megemlékezés fő helyszínére, az István térre, útközben megállva és elhelyezve a kegyelet koszorúit a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István tavaly leleplezett szobránál is. A színes ünnepi menetet a lovas huszárok vezették, mögöttük a mezőfényi fúvószenekar diktálta a pattogó ritmust, majd a Dsida Jenő Cserkészcsapat, a hatalmas piros-fehér-zöld zászlókat lobogtató ifjak és a résztvevők sokasága haladt, s útvonalukon végig kinyíltak az üzletek ajtajai, a lakások ablakai, járókelők, autósok egyaránt fényképezték-filmezték és tapsolták a nem mindennapi látványt.

Az ünnepség az István téren lévő Petőfi-szobornál folytatódott, ahol közel ötezren gyűltek össze ünnepelni és megemlékezni a 171 évvel ezelőtti eseményekről, a márciusi ifjakról, a magyar szabadságharcról. A Szózat eléneklését követően nm. és ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és nt. Király Lajos szatmári református esperes mondott imát — előbbi emlékeztetve arra: csak akkor tudjuk igazán Isten áldását kérni életünkre, ha mindenkiért tudunk imádkozni, s megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, zárógondolatként azt kérve, Isten áldjon meg minden magyart és minden népet; utóbbi pedig János evangéliumát idézve azt kérte, mindenki tudjon Isten dicsőségében és felebarátja javára munkálkodni, megtisztulva nemzeti hibáinktól, egyenetlenségtől.

Ünnepi beszédében Magyar Levente miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár arra mutatott rá: az, hogy magyarul beszélünk, és magyar földön élünk, még nem tesz bennünket magyarrá. „Mit is ünneplünk március 15-én? Magyarságunkat. A legbensőbb módon. A sok szép és látványos külsőség is fontos, és legyen is mindaddig, amíg a sok piros-fehér-zöld el nem takarja előlünk a lényeget! Aki őszinte szívvel emlékezik, az vallomást is tesz magyar voltáról. Március 15-én nem a sikert ünnepeljük — ez a meg nem alkuvó magyar lélek ünnepe. Azé a magyar léleké, amely közösen hegyeket tud megmozdítani; azé a magyar léleké, amely 1100 éve inkább a halált választja, mintsem az idegen elnyomást és igát. Ezt a népet nem lehet legyőzni. Lehet ritkítani, lehet ütni-vágni, de legyőzni soha” — fogalmazott.

Mi kell legyünk a lámpafény — mi közösen

„Az 1848-as forradalom hősei, mint Kossuth Lajos, Petőfi Sándor vagy Széchenyi István, mindannyiunk számára igazi nemzeti hősök, akiknek a tettei elismerést és megbecsülést érdemelnek, és minden igaz magyar számára követendő példák. Több mint másfél évszázaddal a felemelő történelmi események után felvetődik bennem a kérdés: megérte-e ezen nagyszerű embereknek akár az életüket is áldozni a magyar szabadságért? A válaszom pedig egyértelmű igen, hiszen egy szabadságharcos nem azért fog fegyvert, mert egyszerűen csak könnyen és jobban szeretne élni, neki eszméi, elképzelései, álmai vannak egy ország és egy nemzet szebb, nemesebb és jobb jövőjéről. A magyar nemzet megértette és elfogadta e nemes célokat, magáénak vallotta őket, Európa legsikeresebb szabadságharcát vívta, és ha a Habsburgokat nem segíti ki a nemzetközi tőke, Magyarország már akkor kivívja a függetlenségét. Nem így történt, azonban az élet nem állt meg, és annak ellenére, hogy nemzetünket azóta ezer sorscsapás érte, ma is él, hallatja a hangját, s ha kell, ezerrel szemben is kiáll az igazáért, és tovább vívja sajátos szabadságharcát a Kárpát-medencében immár több mint ezer éve” — fogalmazott ünnepi köszöntőjében Kereskényi Gábor polgármester az István téri Petőfi-szobornál összegyűlt többezres ünneplő sokaság előtt.

Emlékeztetett arra is: Magyarországnak nem csak a függetlenségét nem sikerült kivívnia 1849-ben, de a bosszú vérgőzös napjai után arra is figyelni kellett, hogy a nemzeti öntudatot megőrizzék — az ellenség ugyanis tisztában volt azzal, hogy a háborúkat nemcsak fegyverekkel, hanem tollal is vívják. Ezért szállták meg közhivatalok mellett a magyar oktatási és tudományos intézményeket is az osztrákok kiszolgálói, majd írták ki a történelmünkből azokat a részeket, amelyekre minden nemzet büszke lenne. „Ha a mai napon Petőfi Sándor végigsétálna a Múzeum körúton, nyugodtan mondhatná, nem hiába halt hősi halált. Azt látná, hogy a magyar nemzetet nem törték meg a történelem viharai, és ugyanúgy képes küzdeni a ma is aktuális '48-as eszmékért, ahogy nagy elődei tették. És szemtanúja lehetne annak is, hogy 171 év elteltével is együtt harcol lengyel és magyar, hiszen ahogy annak idején Bem apó és Petőfi Sándor, ma úgy szállnak szembe a nyugati elnyomással a két nemzet kormányfői, Orbán Viktor és Mateus Morawiecki. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a szabadságharc nyitott, bárki csatlakozhat… szívesen látnám a nemzeti öntudatukra oly büszke román barátainkat is… tálcán kínálják fel az országot a részeges, isiászos Junckernek és Timmermansnak” — mondta. Természetesen ahogy a magyar nemzeten, úgy a szatmári magyarokon is végigsepert a történelem vihara: egyik nap még Károlyi Mihály miniszterelnök látogatott Szatmárnémetibe, miközben alig száz kilométerrel odébb a Székely Hadosztály tartotta a frontvonalat a benyomuló román hadsereggel szemben, pár nap múlva pedig már tombolt a vörös terror, Kun Béla kommunistái vették át a hatalmat. „Utóbbi vezetett oda, ahol ma is tartunk… Ahogy azonban a magyar nemzet újjáéledt a szabadságharc leverése után, mi is túléltük a legutóbbi száz év megpróbáltatásait. Itt vagyunk, együtt emlékezünk a hőseinkre, mert ez az otthonunk, és ez lesz utódaink otthona száz év múlva is. Ezért dolgozunk, ezért kell dolgoznunk mindannyiunknak, és ezért kell őriznünk és megbecsülnünk történelmünk nagy pillanatait” — zárta gondolatait.

Emlékezni hívta az ünneplő sokadalmat Pataki Csaba tanácselnök, emlékezni arra, amit 1849 januárjában mondott Petőfi: „'Mi vagyunk a lámpafény.' Persze mondhatnánk, hogy ez nem más, mint egy költői megállapítás, de ennél sokkal több a mondanivalója számunkra, főképp, ha felidézzük az akkori hangulatot. Tévedés azt hinni, hogy mindenki azonos véleményen volt — elég, ha csak a Széchenyi és Kossuth közötti feszültségre gondolunk —, de akkor nagyon jól tudták, hogy egységes frontot kell alkotniuk, mert a legkisebb törés a teljes ügy bukását jelenti. S ma bármennyire is hatalmasak a közöttünk lévő különbségek, bármilyen nagynak is érezzük pillanatnyilag az összeférhetetlenséget saját nemzettársainkkal, ahogy 1848-ban félre tudták ezt söpörni, úgy nekünk is meg kell ezt tenni. Meg kell tennünk ezt ma és meg kell tegyük holnap is, hogy az a néha már csak pislogó lámpafény újra eredeti fényében ragyoghasson, s a történelem viharai által közénk ékelt akadályok ellenére is magyar nemzet maradhassunk határon innen és túl” — fogalmazott. Ma is elismerésre méltó és követendő példa, ahogy a szabadságvágy képes volt ennyire eggyé kovácsolni a sokféle akaratot, s egy zászló alá vezényelte az addig még egymással szemben állókat — eleink tudták jól: az egyéni vágyakat felülírja a nemzet felemelkedésének fontossága. „Mi, magyarok voltunk az a nemzet, amely időről időre megmutatta, hogy számolni kell vele. Most mi lehetünk és mi kell legyünk a lámpafény. Mi, magyarok. Én. Önök. Mindenki. A kérdés csak az, hogy tudunk-e megint mi lenni. Mi, és nem én. Képesek vagyunk-e háttérbe szorítani a vélt vagy valós egyéni sérelmeket, és együttes erővel fellépni azon a fronton, ami most előttünk van?” — firtatta.

A köszöntőbeszédek között Simon Bettina és Bumbár Márton, a Hazafias Versek Versmondó Versenyének győztesei szavalataikkal örvendeztették meg az egybegyűlteket, majd az István téri ünnepség zárásaként a politikai pártok, ifjúsági szervezetek, tanintézmények, egyesületek és számtalan magánszemély helyezte el a kegyelet koszorúit, virágait a Petőfi-szobor talapzatán, a rendezvény pedig a Himnusz eléneklésével ért véget. Az ünneplés az Északi Színházban folytatódott, ahol átadták a Szatmárnémeti RMDSZ 2019-es Ezüst Tulipán-díjait, amelyet közösségépítés kategóriában Pallai Kristóf, a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti vezetője; művelődés és oktatás kategóriában Boór Béla nyugalmazott tanár; ifjúság kategóriában pedig dr. Vincze Katalin sportorvos kapott meg.

Szabó Kinga Mária

Látványos fényképgalériánkat a Szatmári Friss Újság facebook-oldalán tekinthetik meg!