A nemzeti ünnep napján, március 15-én 15.30-kor ökumenikus istentiszteletet tartanak a forradalom hőseinek emlékére a Láncos-templomban, majd a szervezők az Ormos házhoz (villanyóra) várják az ünneplőket, hogy onnan 16 óra 40 perckor huszárokkal az élen, fuvószenekarral kísérve átvonuljanak a megemlékezés fő helyszínére, az István-téri parkba, Petőfi Sándor szobrához.
A régi főtér lezárása miatt a felvonulás más útvonalon halad: villanyóra, törvényszék, Kálvin János tér (Láncos-templom), Ady Endre utca, István-tér.
Az ünnepi megemlékezésen 17 órától közös imát mond a hősök emlékére ft. Bogdán Szabolcs, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és nm. ft. Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyye püspöke, majd ünnepi beszédet mond Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere és a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke, Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács és a megyei RMDSZ elnöke, valamint Németh Szilárd kormánybiztos, a FIDESZ alelnöke, illetve a Hazafias Versek Versmondó Versenye nyertesei szavalnak a kor szellemét megidéző verseket. A főhajtás koszorúzással zárul.
Szabó Kinga Mária