Szatmárnémeti

Ünnepeljünk, de visszafogottan!

2020.12.21 - 19:24

A megyei vészhelyzeti bizottság szokásos hétfői ülését követően Radu Bud kormánymegbízott közleményben fordult a lakossághoz, amelyben arra kéri a szatmáriakat, hogy az ünnep napjai alatt se feledkezzenek meg az egészségügyi szabályokról (orrot-szájat eltakaró maszk viselése, gyakori kézmosás, fizikai távolság megtartása), és maradéktalanul tartsák is be azokat. Mint fogalmaz: valamennyien erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy féken tartsuk a járvány terjedését és a közösségi fertőzést. Ezen erőfeszítések eredményeként december 21-én Szatmár megye fertőzöttségi szintje már 1,82 ezrelékre csökkent (egy nappal korábban 1,94 volt), s annak érdekében, hogy ezen csökkenő tendencia a továbbiakban is folytatódjon, a karácsonyi ünnepnapokat töltsük szűk(ebb) családi körben, kerüljük a nagy társasági összejöveteleket! Mint ismeretes, törvényileg nincs, hiszen nem is lehet, konkrét létszámpontosítással megfogalmazva, ki hány vendéget fogadhat egyszerre otthonában, ám a hatóságok mindenkit arra kérnek, idén tekintsenek el a nagy létszámú családi ebédektől, vacsoráktól — és a rokonság sorra látogatásától.

A kormánymegbízott ugyanakkor emlékeztetett arra is: Szatmárnémeti fertőzöttségi szintje továbbra is meghaladja a vízválasztónak minősülő 3 ezreléket (az egy nappal korábbi 3,5-ről hétfőn 3,19-re csökkent), azaz a megyeközpontban még mindig a vörös forgatókönyv van érvényben, annak minden korlátozásával együtt — a kereskedelmi egységek hajnali 5-től 21 óráig tarthatnak nyitva; a vendéglők, éttermek, kávézók csak elvitelre szolgálhatják ki étellel, itallal a vendégeket, illetve a vendéglátóipari egységeken kívül a szabadtéren kihelyezett asztaloknál, teraszokon fogyaszthatják el azokat, amennyiben egy asztalnál legtöbb hat fő foglal helyet, és az asztalok egymástól legkevesebb 2 méterre vannak elhelyezve. A közlemény ismételten emlékeztet: nem minősül terasznak — és így ott nem is lehet fogyasztani — az a teraszhelyiség, amely be van fedve, és legkevesebb két „oldalfala” is van (függetlenül attól, hogy az ezek az oldalfalak például csak a hidegtől védő vastag, átlátszó műanyag lapok). Úgy tűnik azonban, ezt a pontosítást sem a vendéglátósok, sem a vendégek nem veszik túl komolyan, hiszen a városközpontbeli, részben zárt teraszok minden délután, este tele vannak.

Egyébként december 21-én Szatmár megyében mindössze 3 új koronavírus-fertőzéses esetet regisztráltak, újrateszteléseket pedig nem is végeztek, mint ahogy teszteléseket sem, a gyógyultak száma pedig néggyel emelkedett, elérve az 5955-öt. Viszont továbbra is nagy volt a mozgás a megyebeli határátkelőknél, Peténél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 7286 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 151 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat; míg a csanálosi átkelőnél belépésre jelentkezők közül 34 személynek kellett karanténba vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szatmárnémeti húsvéti buszmenetrend

Mikor a húsvéti nyuszi jár, nem jár a busz. Ritkábban, vagy egyáltalán nem járnak a szatmárnémeti Transurban Rt. buszai a húsvéti ünnepnapok idején.
Szatmárnémeti

Miért ehetnek a szatmáriak halat is szilveszterkor?

Szilveszterhez kötődik a babonák legszélesebb tárháza, ételektől ruhadarabokon át viselkedésig, és persze teszünk fogadalmakat is, melyeket rendszerint nem tartunk be — mégsem mulasztjuk el, nehogy ezen bukjon el következő évi szerencsénk és anyagi jólétünk.
Szatmárnémeti

Rászorulók karácsonyát szervezi a Maurer Alapítvány

A szatmárnémeti Maurer Alapítvány adománygyűjtési akcióba kezdett, az ünnepek előtti időszakba tervezett szétosztással szebbé tennék a nehéz sorsú családok karácsonyát.