Szatmárnémeti

Ünnepeljük együtt március 15-ét

2017.03.10 - 09:21

Gőzerővel folyik a készülődés az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc idei megünneplésére.

A március 15-i ünnepség a hagyományoknak megfelelően idén is a Villanyóránál veszi kezdetét jövő szerdán, ahol 16 óra 30 perckor koszorúzzák meg az Ormos ház falán elhelyezett Petőfi Sándor-emléktáblát, majd a diószegi huszárok és a kálmándi fúvósok vezetésével elindul a felvonulás az István tér irányába. A Petőfi-szobornál 17 órakor veszi kezdetét a koszorúzással egybekötött megemlékezés, melyen imát mond nm. ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és nt. Király Lajos szatmári református esperes, valamint szavalnak a Hazafias Versek Versmondó Versenyének győztesei.

Este 19 órától ünnepi műsorral várják a szervezők az ünneplőket a felújított Északi Színházban. Itt dr. Vesztróczy Zsolt történész, az Országos Széchenyi Könyvtár kutatója tart előadást, majd átadják a Szatmárnémeti RMDSZ 2017. évi díjait, s az est a Harag György Társulat művészeinek fellépésével zárul.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Ünnepeljük együtt március 15-ét!