Az elmúlt héten ünnepeltek az önkormányzatok: beiktatták tisztségeikbe a polgármestereket és megalakultak a helyi tanácsok. Ismétlem, ünnepeltek és ezeken az ünnepségeken szinte valamennyi helyen elmondta a polgármester és elmondták a tanácsosok, hogy a kampánynak vége, feledjük el a vádaskodásokat, ezentúl igyekezzünk közösen tevékenykedni a községek valamennyi lakójáért. Az eskütételkor a polgármesterek és a tanácsosok nagy többsége a Bibliára tette a kezét és (meggyőződésből vagy a látszat kedvéért) mondta: „Isten engem úgy segéljen!”. Legtöbb helyen alig mondták ki az „Esküszöm! Isten engem úgy segéljen!” fogadalmakat, máris elkezdődött a fogadalomtétel értelmével teljesen ellentétes magatartásra valló ellenségeskedés, gyűlölködés, vádaskodás és minden egyéb. Pedig milyen szépen meg van fogalmazva, hogy mi az önkormányzatiság. Vagyis: a jogállam demokratikus helyi közigazgatása a törvényeknek alárendelt szabad önkormányzás révén valósul meg. A helyi önkormányzás a helyi közügyekben önszervező és decentralizált hatalomgyakorlást jelent. Helyben elősegíti a lakosság igazgatási és közszolgáltatási szükségleteinek hatékony kielégítését. A helyi önkormányzás során a választópolgárok helyi közössége demokratikus formában és módon kifejezi, valamint saját helyi önkormányzati szervezete révén megvalósítja a helyi közakaratot. Elméletileg senki sem kívánhat ennél többet. De mi a helyzet a gyakorlatban? Vannak olyan városok és községek, amelyekben huszonöt éve nem lehet csökkenteni a feszültséget, nem lehet enyhíteni az ellentéteket. Adok-kapok alapon akkor is egymás ellen fordulnak bizonyos személyek, amikor mindketten ugyanazt akarják, de nem tudnak belenyugodni abba, hogy éppen a másik van döntéshozói helyzetben és annak van lehetősége megvalósítani az amúgy közös terveket. Választások előtt egyesek igyekeznek jól helyezkedni, mások minden eszközt felhasználni, hogy jelöltek legyenek. Ebből arra is lehetne következtetni, hogy sokan akarnak dolgozni a közösségért. Ha közelebbről szemléljük az önkormányzati munkát, azt is tapasztalhatjuk, hogy sokan akarnak dolgozni önmagukért. A lakosság dolga viszont nem az, hogy a rosszul végzett vagy nem a közösségért végzett dolgokra csupán felfigyeljen, hanem az, hogy kérje számon az általa felhatalmazott képviselőtől annak munkája eredményeit. Azzal, hogy megsértődünk és félreállunk, csak bátorítjuk azokat, akik rosszul végzik a dolgukat. Meg kell nevezni — természetesen konkrét dolgok felmutatásával alátámasztva — azokat, akik megtévesztő szándékkal mondták ki, hogy: „Isten engem úgy segéljen!”.

Elek György