Vidék

Ultramodern sportcsarnok épült Kismajtényban

2021.02.08 - 08:39

S bár valószínűleg sokan felteszik a kérdést, hogy ilyen járványügyi és egyre nehezebb gazdasági helyzetben épp egy sportcsarnokra volt-e szükség Majtény községben, David Gheorghe polgármester hangsúlyozza: az 1500 négyzetméteres, 180 férőhelyes lelátóval, külön sportolói és edzői öltözővel, elsősegélyszobával ellátott, kézilabda, kosárlabda- és röplabda-, valamint teniszmeccsek lejátszására alkalmas csarnok egyrészt nem csak a mának épült, hanem a következő generációk egész sorának, másrészt a helybéli diákok, sportolók vetélkedése mellett megyei vagy épp regionális rangú mérkőzéseknek is helyt ad majd.

Elégedetten szemlélte és járta körbe a pár hónap alatt (tavaly júniusban kezdődött az építkezés) elkészült beruházást szombaton a Szatmárba rövid munkalátogatásra érkezett Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter is — annál is inkább, mivel a sportcsarnok a minisztériumhoz tartozó Országos Beruházási Társaság (CNI) pályázatából, 9,6 millió lej (közel 2 millió euró) ráfordítással valósult meg.

A tárcavezető örömének adott hangot a kivitelezők jól elvégzett munkájával kapcsolatban, ugyanakkor hangsúlyozta azt is: „Ez a sportcsarnok a minisztérium egyik sikeres beruházása is — jelen pillanatban Szatmár megyében az Országos Beruházási Társaságon keresztül a fejlesztési minisztérium összesen 110 millió lej értékben finanszíroz különböző beruházásokat, amelyekből nyolc projekt a kivitelezés fázisában van, azaz zajlik az építkezés; nyolc projekt közbeszerzési eljárásra van kiírva, a több mint fél tucat projektnek már elfogadtuk a technikai-gazdasági mutatóit” — fogalmazott.

Szabó Kinga Mária

Fotók: A szerző felvételei

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Napirendre kerülhet a közigazgatási reform

Tíz százalékos álláshely- és költségcsökkentésről szól.
Belföld

Jegyzéket készít Cseke az Anghel Saligny program folytatásáról

Cseke Attila fejlesztési miniszter vasárnap Bihar megyében kijelentette, hogy memorandum készül az Anghel Saligny program folytatásáról a következő három évben.
Belföld

Cseke: Érdemalapú rendszer a közigazgatásban

Szigorú, teljesítményalapú feltételekhez kötik az európai uniós forrásokból finanszírozott beruházásokon dolgozó közalkalmazottak bérpótlékát.