Nagykároly

Ültetés, tavaszi nagytakarítás

2012.03.22 - 12:34

Zajlik a károlyi kastélykert szokásos tavaszi nagytakarítása, a jövő héten kezdődő ültetések számára is előkészítik a talajt. A munkálatokról Adorján Csabát, a közterület-fenntartók vezetőjét kérdeztük.

 

Tavasz van, többek között a nagytakarítások ideje. A nagykárolyi kastélykertben is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás, a közterület-fenntartó vállalat munkatársai hozzákezdtek a park rendbetételéhez. A zöldövezet azon részén például, ahol tavaly füvesítettek, most géppel felszedik az avart, hogy el lehessen kezdeni a tíznaponkénti fűnyírást. Megtörtént a „bozóttalanítás” is, az aljnövényzetet gyökerével együtt szedték ki. Jövő héten ugyanakkor elkezdődik az ültetések újabb hulláma. Az egykori moziépület melletti területen már előkészítették a talajt (elegyengették, feltöltötték), következik a főút felőli rész. Az ültetést Karácsonyi Károly biológus irányítja, 87 darab díszfát helyeznek el az említett területeken. A rendbe tett zónákat szintén füvesítik, a parkrendezés befejeztével így a kastélykert mintegy 70 százaléka igényli majd az intenzív gondozást (öntözést, fűnyírást stb.).

Április folyamán elkezdődik a kastélyépület körüli árok szépítése is, a most még kopár rész „megzöldül”. Először az öntözőberendezést telepítik, majd az úgynevezett „vakondhálót” fektetik le. Az árok túl meredek ahhoz, hogy magról füvesítsék, a gyeptégla az egyetlen megoldás, utolsó fázisként ezt teszik majd le. Az önkormányzat amúgy egy „HU-RO” projektet is megpályázott, mely a kastélykert rendezésére vonatkozik. Ebből a járdák, sétányok felújítását finanszíroznák, az épület környékén például térkövek lennének.

Az Ágoston utca rehabilitálása a másik nagyobb munka, amihez a tavasz elérkeztével nekifogtak a közterület-fenntartók. A múlt év során befejezték az utca egyik oldalát, itt már a fű sarjadását, a díszfák „ébredését” kell csak megvárni. Most elkezdték a másik oldal rendbetételét is, jelenleg a kapubejáratok kialakítása zajlik, következik a régi fák kiszedése, a földdel való feltöltés, végül a füvesítés és az ültetés. Ezen a részen nem szélesítik ki a járdát, a bicikliút ugyanis csak a szemközti oldalon fut (az ott kiszélesített járdákat amúgy az idei, nagyszabású járdaaszfaltozás során véglegesítik).

 

Fischer Botond