Külföld

Ukrajnában holtan találtak egy fehérorosz aktivistát

2021.08.03 - 17:22

 Vitalij Sisav - akinek eltűnését hétfőn közölték - egy Kijevben bejegyzett nonprofit szervezet, az Ukrajnai Fehérorosz Ház vezetője volt, amely aktívan segítette a fehérorosz hatóságok által üldözött ellenzékieket.
    A rendőrség szándékos gyilkosság, illetve öngyilkosságnak álcázott emberölés ügyében indított nyomozást. A hatóságok lefoglalták az áldozat személyes tárgyait, köztük a mobiltelefonját. A kijevi rendőrség arra kért mindenkit, aki ismerte Sisavot, hogy adjon tájékoztatást a férfi életének utolsó heteiről, pszichés, érzelmi állapotáról, az őt ért esetleges fenyegetésekről. A teljes kép a történtekről a tanúk kihallgatása, a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése, a szakértői vizsgálatok és a nyomozati munka alapján áll össze - tették hozzá a rendőrségnél.
    Ihor Klimenko országos rendőrfőnök tájékoztatóján elmondta, hogy a holttest megvizsgálásakor horzsolásokat találtak az orrán, a térdén és a mellkasán. "Ilyen sérülések szakértők szerint általában eséstől keletkeznek" - mondta. Hozzátette, hogy hámsérülést találtak a felső ajkán is. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat állapítja majd meg, hogy a sérüléseit okozhatta-e ütlegelés.        
    Ukrán hírportálok emlékeztettek arra, hogy Sisak eltűnését hétfőn jelentette be szervezete a rendőrségen kívül az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU) és a határőrségnek is. A férfi szokásához híven reggel futni indult, de nem tért vissza. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a mobiltelefonjáról több úgynevezett "süket" hívást indítottak, azaz a kapcsolat felvétele után a hívó fél nem szólalt meg, később pedig már nem volt elérhető a mobilszáma.
    Az Ukrajnai Fehérorosz Ház közlése szerint a telefonját egy Google-fiókon keresztül leválasztották a helykövetésről. A rendőrség előző nap kutyás rendőrök bevetésével is átkutatta azt az erdős részt, ahol futni szokott, de nem akadtak a nyomára. A telefonját is nyomon követték az adótornyokon keresztül, de ez alapján túl nagy területet kellett volna átkutatniuk. Sisav szervezetének tagjai még 22 óra után is folytatták a kutatást eltűnt vezetőjük után az erdős területen.
    Az Ukrajnai Fehérorosz Ház kedden közölte, hogy Sisav tavaly ősszel volt kénytelen elhagyni Fehéroroszországot, mert részt vett az Aljakszandr Lukasenka elnök elleni ellenzéki tüntetéseken. A szervezet közölte, hogy Kijevben megfigyelték őt, amiről többször tettek bejelentést az ukrán rendőrségen. Helyi ér fehéroroszországi forrásaik több ízben figyelmeztették őket lehetséges provokációkra, egészen az emberrablásig és a gyilkosságig, de maga Sisak nem tulajdonított ezeknek komoly jelentőséget: általában elviccelte, mondván, hogy legalább a szervezetük "kitör az információs vákuumból". Meggyőződésük, hogy a fehérorosz "rezsim" áll meggyilkolása mögött - írták közleményükben.
    Kijev tavaly augusztus végén csatlakozott az Európai Unió nyilatkozatához, és úgyszintén nem ismeri el, hogy a 2020-as fehéroroszországi elnökválasztás megfelelt volna a demokratikus normáknak. Ukrajna a koronavírus-járvány ellenére megkönnyítette a beutazást, és számos menekültet fogadott be Fehéroroszágból, miután ott ellenzéki tüntetések kezdődtek, amelyeken a választások Aljakszandr Lukasenka elnök javára történt állítólagos elcsalása ellen tiltakoztak, a fehérorosz hatóságok pedig számtalan ellenzékit vettek őrizetbe vagy jogellenesen eltávolítottak az országból. Tavaly szeptemberben két ellenzéki - Anton Radnenkav és Ivan Kravcav - érkezett Ukrajnába, akik kijevi tájékoztatójukon azt mondták, hogy nem önszántukból hagyták el hazájukat, hanem a fehérorosz hatóságok kényszerítették őket erre.
    Ukrán híradások hétfőn számoltak be arról, hogy Kriszcina Cimanouszkaja, a Lukasenka rendszerét többször bíráló fehérorosz olimpikon férje is Ukrajnába menekült. Magát Cimanouszkaját, aki a tokiói olimpián vett részt, edzői a Fehérorosz Olimpiai Bizottság utasítására arra próbálták rákényszeríteni, hogy visszatérjen Minszkbe, miután néhány nappal ezelőtt bírálta az edzőket, amiért három fehérorosz futó téves nevezés miatt nem indulhatott az olimpián. Szymon Szynkowski vel Sek lengyel külügyminiszter-helyettes hétfőn közölte: az atléta a tokiói lengyel nagykövetségen jelentkezett, lengyel humanitárius vízumot kap, és a legközelebbi napokban Varsóba utazik.

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

A nyugati országok kizárnak egyes orosz bankokat a SWIFT-rendszerből

Több nyugati ország és az Európai Unió kötelezettséget vállalt arra, hogy egyes orosz bankokat kizárnak a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból — jelentette be szombaton az intézkedés egyik kezdeményezőjeként a brit kormány.
Belföld

Moszkva válaszlépése: Oroszország lezárja légterét a romániai légitársaságok előtt

Válaszként a román hatóságok lépésére szombaton Oroszország is bejelentette, hogy lezárja légterét a romániai légitársaságok előtt, írja a Reuters.
Külföld

Borrell: az EU készen áll szélesebb körű politikai és gazdasági szankciók elfogadására

Az Európai Unió készen áll arra, hogy szélesebb körű politikai és gazdasági szankciókat fogadjon el Oroszországgal szemben, hamarosan korlátozó intézkedésekkel válaszol a délkelet-ukrajnai szakadár tartományok önállósága jogsértő orosz elismerésére - közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nevében közzétett nyilatkozatában kedden.