Huszonöt éve, amikor megjelent a Szatmári Friss Újság első száma, az akkori szerkesztőkben és munkatársakban bizonyára felmerült a kérdés: hogyan tovább? Képesek-e megküzdeni a feladatokkal, amelyek az azelőttiekhez viszonyítva más típusú befektetést és energiát igényelnek? A rendszerváltás után felszabadultan, nagy lendülettel kezdtek el írni a régi és az új újságírók, mindent el akartak mondani és mindenre volt igény, ami különbözött a régitől. A magyarság akkor önállóságra törekedett, önállóan próbálta meg kézbe venni és irányítani a sorsát. Ehhez az önállósághoz kellett alkalmazkodni a sajtónak is, mondhatni kettős feladatot ellátni: eleget tenni az olvasók elvárásainak, ugyanakkor felvállalni a közösségformáló szerepet. Mindez abban állt, hogy gyorsabb és hitelesebb tájékoztatást kellett nyújtania, frissebb és színesebb riportokat, mélyebb valóságfeltárást és elemzéseket kellett az olvasók kezébe adnia. Egy idő után viszont csökkent az igény. Ennek oka sok mindennel magyarázható: legfőbb ok az, hogy nem váltak valóra az 1989-es decemberi remények.

A romániai magyar újságírásnak mint kisebbségi sajtónak nagy tradíciója, hogy benne a tájékoztató jelleg mindig szorosan összefonódott a publicisztikával. A mindenkori sajtó olyan, mint azok a személyek, akik művelik. Szilárd anyagi bázis nélkül viszont nincs színvonalas, magvas publicisztika, ugyanakkor a sajtó nem lehet független és minden álcázott cenzúrától mentes, amíg anyagi szempontból nem tud mentesülni a hatalom vagy más gazdasági érdekek befolyásától.

Válságban van-e az írott sajtó — vetődik fel a kérdés immár huszonöt éve? A Magyar Értelmező Kéziszótár a következőképpen fogalmazza meg a válság fogalmát: „Súlyos helyzet, döntő fordulat, amelynek kimenetele jó is, rossz is lehet”. A jelenlegi helyzetben nem válságról, hanem útkeresésről kell beszélni. Huszonöt éve a sajtó szabad lett, de önmeghatározása, programja aligha hámozható ki a lapszámokból. A vállalkozás jelleg a financiális oldalt helyezi előtérbe, a nemzeti gondolat a nevelést, a közvélemény formálását sürgetné. Melyik úton haladjunk, hogy ötvözzük a kettőt, hogy éljünk is, hassunk is, szolgálva alapvető célunkat: a magyarság meg- és fennmaradását? Közben figyelembe kell venni azt is, hogy a magyarság soraiban egyre alacsonyabb a befogadókészség. Útját keresi a társadalom, útját keresi az írott sajtó is. Ha nincs szilárd gazdasági háttér, ha nincs nyugalom a lelkekben, kevésbé lehet elvárni azt, hogy a különböző rétegek érdeküknek és érdeklődésüknek megfelelően tájékozódjanak, várjanak eligazítást az írott sajtótól.

Ilyen körülmények között, ebben a helyzetben, mégis mi az újságíró, az újság feladata? Véleményem szerint ugyanaz, ami eddig volt. Hitelesen tájékoztatni az olvasót hírekről, eseményekről, de annak ellenére, hogy bizonyos érdek- és hatalmi csoportok ennek nem örülnek, az újság meg kell őrizze nevelő, közösségépítő és véleményformáló szerepét is.

Elek György