Belföld

Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ élére

2015.04.18 - 11:01

A kongresszusi küldöttek bizalmat szavaztak Kelemen Hunornak, tehát az elkövetkező négy évben is az eddigi elnök áll majd a Szövetség élén. Összesen 590 leadott szavazatot számoltak össze, melyből 585 volt érvényes.

Kelemen Hunort 10 ellenszavazat és 575 igen szavazat mellett választották újra az RMDSZ élére. „Munkára fel! Köszönöm a bizalmat!” – mondta a régi-új elnök az eredményhirdetést követően, aki a voksolást megelőzően ismertette politikai programját, mely alább olvasható. Kelemen Hunor egyébként egyedüli jelöltként pályázta meg az RMDSZ elnöki tisztségét.

Kelemen Hunor választási beszéde

Tisztelt küldöttek, hölgyeim és uraim!

Ígérem, hogy ezúttal sokkal rövidebben fogok beszélni, mint néhány órával ezelőtt. Már szóltam azokról a változásokról, arról az újratervezésről, amit szükségesnek tartok ahhoz, hogy a Szövetség képes legyen megfelelni a következő évek kihívásainak. Nincs és nem is lehet más programom, mint az RMDSZ programja, ami kiegészül azokkal a dokumentumokkal, amelyeket a kongresszus megvitat és elfogad.

Olyan Szövetséget akarok vezetni, amelynek célja továbbra is a romániai magyar közösség érdekeinek a képviselete, amelynek célja a közösség építése, az erdélyi magyar társadalom szervezése. Nekünk most nem a kormányzásra, annak esélyeire, hanem a közösségünkkel való kapcsolatunk erősítésére kell összpontosítanunk, mert a mi igazi szövetségeseink mindig is a magyar emberek voltak. Ez az egyik oka annak, hogy visszatérünk az ügyvezető elnökség struktúrájához, így tudjuk hatékonyabban ellátni a közösségépítéshez kapcsolódó feladatokat. A különböző autonómiaformák megvalósítása mellett elkötelezetten dolgozunk a demokratikus jogállam kiépítésén, az életminőség javítását célzó intézkedéseket kezdeményezünk és támogatunk, kiemelten kezeljük a magyar nyelvű versenyképes oktatás ügyét, és állandó politikai támasza leszünk mindazoknak, akiknek a képviseletére vállalkoztunk.

Szövetségünknek meg kell erősítenie a partnerséget a társadalom különböző részeivel, szakmai és rétegszervezetekkel, a történelmi magyar egyházakkal, az akadémiai szférával, és mindazokkal, akik partnernek tekintenek minket. Meggyőződésem, hogy külső szakértők bevonásával tudunk javítani a közpolitikáink minőségén. Szövetségünkben mindig voltak viták. Ezekre szükség van, ezeket nem elfedni kell, hanem józanul és higgadtan lefolytatni. Számomra a szervezet egysége azt jelenti, hogy felismerjük a közös érdeket, megkeressük azokat a megoldásokat, amelyek a különböző élethelyzetben lévő közösségeket szolidárissá tudják tenni, odafigyelünk egymásra és egymásba karolunk akkor, amikor összefogásra van szükség. Az újratervezés egyik fontos eszköze éppen a szervezet hatékony működése. Házon belül arra kell összpontosítanunk, hogy megerősítsük a különböző testületek együttműködését, a megyei szervezetek és az országos szervezet, valamint az önkormányzataink és helyi szervezeteink között. Ez azt is jelenti, hogy több közös tervezésre, és hatékonyabb számonkérésre is szükség lesz. Működésünk másik pillére a kommunikáció, amely újragondolásra szorul: javítanunk kell a belső tájékoztatást, de tartalmasabb és erőteljesebb kommunikációra van szükség a román többség tájékoztatása és meggyőzése érdekében is. Ezért kétségkívül több aktuális témához kell hozzászólnunk, és több hangon kell megszólalnunk, mint eddig.

Barátaim!

Meg kell becsülnünk azoknak a kitartását, akik 25 éve folyamatosan mellettünk állnak, meg kell hallanunk és meg kell értenünk azok hangját is, akik bizalmatlanok, vagy csak most keresik a megbízható képviseletet. Látjuk, tudjuk, hogy az etnikai képviselet területén nincs alternatívája a Szövetségnek. Csak rajtunk múlik, hogy ez így marad-e vagy sem. Hitelesnek kell lennünk, politikai értelemben vonzónak, bizalmat ébresztőnek. Nekünk magunknak is változnunk kell, hiszen a világ is változik körülöttünk. Hölgyeim és uraim, kedves barátaim! Ismertek, tudjátok mit tettem eddig. Azt is tudjátok, hogy mire számíthattok. Munkát ígérek, és azt kérem, hogy ebben a munkában legyetek a társaim. Alázatot ígérek, szolgálatot és azt várom el, hogy együtt újítsuk meg a politizálásunk módját. Azt ígérem, hogy a döntéseket együtt hozzuk meg, de azt kérem, hogy a közös döntéseink mellett álljunk ki valamennyien. Mindenkinek az igazára odafigyelek, de egyszerre nem fogunk tudni több úton haladni, többfele beszélni.

Meggyőződésem, hogy közösségünknek nem újabb és újabb politikai pártokra van szüksége, hanem egy nyitott, befogadó és megújulni képes Szövetségre. Akkor leszünk sikeresek, ha hiszünk abban, amit csinálunk, ha kitartóak vagyunk, ha alázattal és megértéssel fordulunk a közösség valamennyi tagjához. Ezért akarok dolgozni veletek együtt a következő négy évben, ehhez kérem a támogatásotokat.