Vidék

Újraindulnak a pályázati kiírások

2020.05.20 - 16:07

A vidékfejlesztési terv keretében először pályázható intézkedés a 3.2-es lesz, amely a Támogatás termelői csoportoknak a hazai piacra juttatott termékeik reklámozására nevet viseli — tájékoztatott Magyar Lóránd, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának tagja. Az intézkedés pályázhatóságát augusztusban indítják el, a pályázható összeg valamivel több mint 4 millió euró lesz. Ugyancsak augusztusban valamivel több mint 2 millió euró lesz pályázható a 3.1-es intézkedés keretében, amelynek neve: Támogatás a minőségi termék kategóriához való csatlakozásra. Ide tartoznak pl. a levédett nevű és az elismert termőhelyű termékek, a levédett és elismert hagyományos termékek, hegyvidéki termékek. Ebben a kiírásban érdekeltek a szatmári gazdák is, hiszen egyre több Szatmári Termék védjeggyel ellátott árut állítanak elő.
Magyar elmondta, hogy ezentúl is nagy hangsúlyt helyeznek a vidéken letelepedő fiatalok támogatására. Összesen 43 millió euró keretösszeggel indítanak erre vonatkozó intézkedéseket. 40 ezer, illetve 50 ezer euró támogatást kaphat a sikeres pályázó a gazdaság SO-euró értékétől függően, két részletben. A szerződés megkötése után a teljes összeg 75 százalékát lehet felvenni, a második részletet pedig legkésőbb három év után. Ennél az intézkedésnél a legfontosabb feltétel a terméseladás, a pályázó fiatal gazdának vállalnia kell, hogy az első részlet értékét véve alapul 20 százalékos termékértékesítést valósít meg legtöbb három év alatt, valamint vállalnia kell az üzleti tervben leírt gazdaságkorszerűsítések elvégzését. A 20 százaléknyi termékértékesítés 6000–7000 euró értékű eladást jelent, amit bizonyítani kell a második részlet igénylésekor.

A mezőgazdasági termékek feldolgozásának támogatására (4.2-es intézkedés) júniusban lehet letenni a pályázatokat — ismertette Magyar Lóránd. Az intézkedés 50 százalékban önrészes, vagyis a befektetés teljes értékének a felét saját forrásból kell biztosítani. Abban az esetben, ha szövetkezet vagy termelői csoport pályázik, csak 30 százalék önrész szükséges. A legtöbb 300 ezer eurós támogatás épületépítésre, húsfeldolgozó gépek, gépsorok, árucsomagoló és -címkéző felszerelések, állatszállító és hűtős termékszállító járművek vásárlására költhető. Továbbá a támogatási pénzből elszámolhatók a termékforgalmazó üzletek felszerelései megvásárlásának és a termékek reklámozásának a költségei. A reklámozásra a kapott támogatás legtöbb 5 százaléka költhető el, de nem haladhatja meg a 30 ezer eurót.

Júniustól újraindítják a 4.3-as intézkedést, melynek célja a beruházások támogatása a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási infrastruktúra fejlesztésére. A pályázható összeg 43,7 millió euró lesz, s a támogatás öntözőberendezések létrehozására, illetve a már meglevők korszerűsítésére fordítható. A beruházás maximális elszámolható értéke legtöbb egymillió euró lehet, és nem szükséges önrész. A beruházás legtöbb 30 százaléka öntözőberendezések (motoros pumpák, szórófejek stb.) vásárlására költhető — tette hozzá a képviselő.

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Belföld

40 év feletti alkotóknak hirdet ösztöndíjat az Iskola Alapítvány

A kortárs erdélyi magyar irodalmi támogatási rendszer kiegészítésére, senior alkotók számára indít első alkalommal idén ösztöndíjat az Iskola Alapítvány. A támogatásra negyven év feletti, szülőföldjükön élő romániai magyar alkotók jelentkezését várják március 31-ig.
Szatmárnémeti

Lakhatási pályázat orvosok, gyógyszerészek, művészek számára

A Studium–Prospero Alapítvány a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával pályázatot hirdet állami intézményben dolgozó szakorvosok, gyógyszerészek, családorvosok, valamint művészeti területen dolgozó, fiatalok számára szolgálati lakás elfoglalására Szatmárnémetiben és Krasznán.
Mi újság?

Színpompás tavasz, napfényes nyár

A Pro Cultura Pannoniae Alapítvány/Országos Mécs László Irodalmi Társaság (Regisztrált Tehetségpont) tehetségkereső és tehetséggondozó rajzpályázatot hirdet általános iskolás diákoknak, Színpompás tavasz, napfényes nyár címmel.