Nagykároly

Újraaszfaltozással próbálkoznak

2016.03.09 - 19:00

Megkezdték az aszfaltozási hibák korrigálását az Apaserv projektjének kivitelezésével megbízott cégek.

A munka a város legforgalmasabb, legrosszabb állapotú aszfaltos útján, a DN19-es jelzésű, Nagykárolyt kettészelő főúton zajlik. Itt hetek óta tömködik a gödröket és a kátyúkat az önkormányzat megbízottai, a közterület-fenntartó hivatal munkatársai. A napokban pedig megérkeztek, jobban mondva visszatértek az utak helyreállításáért felelős Viakond Kft. és a kanalizálási munkálatokat irányító Saminstal Kft. alkalmazottai. A munkagépek ismét dolgoznak, hiszen a kanalizálásban érintett részeken olyan mértékben megsüllyedt az aszfalt, hogy a nagykárolyi főutat hosszú szakaszon újra kell burkolni.

„Mindez pluszkiadást jelent a kivitelezőnek, azonban erre valahol számítani lehetett, hiszen az már ősszel is látszott, hogy a sietve végzett kivitelezés, úthelyreállítás a kanalizálásos szakaszokon nem lesz tartós. Ha minden igaz, akkor áprilisra befejezik — legalábbis a kivitelező ezt a határidőt tartja valószínűnek. Jómagam, ha optimistán és főleg realistán tekintek a helyzetre, akkor azt mondom: jó, ha júniusra kész lesz. Mivel ez egy európai uniós projekt, aminek a befejezését a kivitelező tavaly decemberre vállalta, a késlekedés miatt jelentős büntetést kell fizetnie. Egész biztos vagyok benne, hogy emiatt perek sorozata indul majd el, de az is elképzelhető, hogy már pereskednek. Ami savanyú vigasz lehet a nagykárolyiaknak az az, hogy nálunk legalább biztosan be lesz fejezve ez a munkálat, míg más városokban, például Tasnádon korántsem valószínű. Ez nem az én érdemem, pusztán a szerencse műve, annál is inkább, hogy Nagykároly az utolsó helyszíne volt a projektnek, amit kilicitáltak, s mégis úgy tűnik, itt lesz befejezve leghamarabb” — mondta el megkeresésünkre Kovács Jenő polgármester.

Tőtős Tímea