Belföld

Újra megszervezik az erdélyi humorfesztivált

Fotó: Facebook/Humorfeszt
2023.09.14 - 14:01
Három év kihagyás után, október 6. és 8. között újra megszervezik az erdélyi humorfesztivált, a Humorfesztet – jelentették be a szervezők kolozsvári sajtótájékoztatójukon csütörtökön.

A nagy hagyománnyal rendelkező, az elmúlt években a koronavírusjárvány miatt elmaradt rendezvényt Kolozsváron tartják a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatásával - közölték a sajtótájékoztatón Gábor-Száfta Szende, az ügyvezető elnökség programigazgatója, illetve András Előd és György Botond humorista, a rendezvény házigazdái.

A háromnapos fesztiválon magyarországi és erdélyi humoristák lépnek fel, és amatőr tréfacsinálók számára is versenyt hirdetnek - hangzott el. A verseny előválogatóját október 6-án tartják a Bulgakov Kávézóban, míg október 7–8-án a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszterme ad helyet a rendezvénynek.

A humorfesztivál magyarországi sztárvendége Kiss Ádám lesz, a két házigazdán, András Elődön és György Botondon kívül Zsók Levente, női fellépőként pedig a magyarországi Ács Fruzsina lép színpadra.

Elhangzott, hogy a Humorfeszt első napján új műsor is startol Légy-csapó néven, ahol a szervezők ígérete szerint a legmerészebb, legmeghökkentőbb aktuális erdélyi magyar, román és nemzetközi közéleti témákat tűzik napirendre. A humoristák szerint sok kritika éri őket azért, hogy nem foglalkoznak közéleti témákkal, így a Légy-csapó e hiányt hivatott pótolni. Ennek a programpontnak közéleti meghívottjai is lesznek - közölték.

A fesztivál zárónapján tartják a humoristák versenyét, a fődíj 5000 lej, a versenyre október elsejéig lehet nevezni. A díjátadó után a Szomszédnéni Produkciós Iroda fellépése következik, amelynek tagjai – Balázs Ferenc és Tóth Szabolcs – a Humorfeszt ötletgazdái, és éveken át szerveztői is voltak.

A Humorfeszt első napjának programjai ingyenesek, a következő két nap eseményeire már vásárolhatók jegyek, bérletek.

Hírszerkesztő