Külföld

Újra indul a Balatoni nyár a Dunán

2016.06.06 - 20:08

A Duna közszolgálati csatorna népszerű délelőtti műsora a hét minden napján jelentkezik majd Kraszkó Zitával, Rátonyi Krisztával, Harsányi Leventével és Vida Péterrel. A műsor sztárséfje a 2016-os évadban Kovács Lázár lesz.

 

A Balatoni Nyár című magazinműsor megújult formában kerül képernyőre június 13-tól a Duna közszolgálati csatornán. A műsor hétfőtől szombatig délelőttönként friss tartalommal, vasárnap pedig heti best of adással jelentkezik. A műsort heti váltásban Kraszkó Zita és Harsányi Levente, valamint Rátonyi Kriszta és Vida Péter vezetik, a szakácsrovat állandó házigazdája és egyben a műsor balatoni finomságokat felsorakoztató séfje pedig Kovács Lázár lesz. Az immár hatodik évadához érkező Balatoni Nyárba a napi aktualitásokon kívül természetesen idén is érkeznek sztárvendégek, színvonalas zenei produkciók, ismert és népszerű hazai előadók. Ebben az évben új rovatok is helyet kapnak a műsorban.

 

„Idén is rendkívül széles vendég- és témakínálattal várjuk a nézőket, és a nyár fontos sporteseményei is kiemelt szerepet kapnak majd. Bizonyára senki számára nem újdonság, hogy az M4 Sport csatorna közvetíti Magyarországon nem csak a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságot, hanem az Olimpiát is. A Duna csatornán adásba kerülő Balatoni Nyár Rio 2016 elnevezésű rovatában minden nap egy sportvezető, kvótás sportoló, egykori olimpikon vagy az olimpiához kapcsolódó szakértő lesz a műsor vendége. Szinte az összes kvótás magyar sportoló tiszteletét teszi majd a Balatoni Nyárban, hogy minél inkább rákészülhessenek a nézők az Olimpiára.” – árulta el Medveczky Balázs a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Televíziós Médiaszolgáltatási Igazgatója.

 

A műsor fontos missziója továbbá az is, hogy bemutassa a Balaton-parti településeket, azok különlegességeit, szokásait és kulturális programjait. Minden nap másik település áll majd a műsor középpontjában, így nyári hónapok alatt a nézők körbejárhatják a teljes Balatont és környékét, megismerhetik a magyar tenger és környékének rejtett kincseit, vagy akár azokat a zenei fesztiválokat, programokat, amik ugyancsak vonzzák majd az érdeklődőket.

 

Balatoni Nyár – június 13-tól minden délelőtt a Duna képernyőjén!