A Családi Hétvége idén is színes, családbarát programokkal ünnepli a gyermekeket és az együttlét örömét. A rendezvény tizennyolcadik kiadása ezúttal is három napon át kínál élménydús kikapcsolódást minden korosztály számára a Kossuth-kertben.
Gyerekprogramok minden mennyiségben
A gyerkőcöket bábelőadások és a közkedvelt Hétpróba – ügyességi játékok is várják. A Borókagyökér Egyesület szervezésében pedig kézműves bemutatók és foglalkozások lesznek, ahol különböző népi mesterségekbe kóstolhatnak bele a kíváncsiskodók.
Fellépők
Természetesen az esti koncertek sem maradhatnak ki a programból. Garantáltan jó lesz az esti hangulat is, hiszen olyan előadók és zenekarok fognak a Kossuth-kertben koncertezni, mint a Harmonies, Delhusa Gjon, a Mel Amour, valamint az Ocho Macho.
Újdonságok
Az idei rendezvény két új, különleges programmal is bővül.
A Mese, mese, meskete! című családi élőzenés kvízműsor Kovács Zsolt kvízmester és Fehér Róbert közreműködésével várja a játékos kedvű családokat. Emellett a sportbarátok sem maradnak program nélkül: félmaratont szerveznek azok számára, akik mozgással ünnepelnének.
A szervezők még sok színes meglepetéssel készülnek, a részletes program pedig hamarosan elérhető lesz.
Hírszerkesztő