Szatmárnémeti

Újítások az ószeren

2014.04.01 - 08:54

Kevesebb alkalmi árusítóhely és több árusasztal lesz a szatmárnémeti ócskapiacon, az új gondnok elképzelése szerint.

 

Részben igazak azok a pletykák, miszerint szerdától nem lehet a földön árulni a szatmárnémeti ócskapiacon. Ezzel kapcsolatban Cornel Chilintan, a Lăcrămioarei utcai létesítmény új gazdája lapunknak elmondta, több árusasztalt szeretnének hozni a piacra, ugyanakkor autóutat is szeretnének a piacon építeni, ezért fog néhány eddigi árusítóhely megszűnni. A tervek szerint az eddigi főbejáraton át hajtanának be egy törtkő-leszórással kialakított sávon az autók, és a bódésor mellett elhaladva, a most cipőt áruló Gábor-cigányok, illetve az asztalsor és a bódék között a földön árulók helyén elhaladva az asztalsor túlsó végén visszakanyarodva ugyancsak a főbejáraton át hajthatnának ki a piacról. Chilintan szerint szükséges ezt a lépést megtenni, mert az utcán, a piac mellett szinte végig tilos a parkolás, a szerződött magánszemélyek és céges árusok nincs hol ki- és bepakoljanak. Egyelőre nem tudni, mikor kezdik meg az autóút kialakítását a piacon, de a törtkövet szállító autó bármelyik nap a piac bejáratához állhat.

Úgy tudjuk, a földön áruló és hivatalosan eddig csak átalánydíjat fizető eladókat asztalokra költöztetné az új piacgondnok, hiszen a bérleti szerződés megkötésével nagyobb bevételre tenne szert a piacgondnokság. Bővülni fog tehát az ócskapiaci asztalok száma, valószínűleg a Szamos piacról szállítanak majd át asztalokat az ócskapiacra.

 

Princz Csaba