Programajánló

Újévköszöntő zenés kabaréval jelentkezik a Nóném

2017.01.05 - 11:07

A nagykárolyi amatőr színjátszó csoport, a Nóném újévköszöntő zenés kabaréműsorát január 7-én, szombaton láthatja a nagykárolyi közönség. Két előadás lesz, jegyek korlátozott számban vannak.

 

Vidáman kezdenék az új esztendőt a nagykárolyi amatőr színjátszó csoport, a Nóném tagjai. BÚjjÉK be! — ez a címe annak a vidám, másfél órás előadásnak, amellyel a Tempfli Katalin által irányított csapat készül a szombati napra. Kétszer is bemutatják előadásukat január 7-én, az első 16 órától, míg a második 19 órától lesz. A rendezvényre a belépő egy fő részére 10 lejbe kerül, s a jegyeket értékesítő Nagykárolyi Művelődési Központ illetékesei szerint nem árt igyekezni, mert már csak korlátozott számban vannak jegyek az előadásra.

Tempfli Katalint kérdeztük a csapat jelenlegi összeállításáról és a szombati bemutatóról.

„Az előző előadásainkhoz hasonlóan ismét zenés kabaréműsorral jelentkezünk. Másfél óra önfeledt szórakozást ígérünk a könnyed, vidám színpadi produkciók kedvelőinek. A fiatal korosztálynak és az idősebbeknek egyaránt szól az előadás, hisz a vidámság kortalan Isten-ajándék. Mi nem hintünk magvas és világmegváltó gondolatokat, de nevetve tartunk tükröt emberi balgaságaink elé, hogy aztán jót tudjunk nevetni rajta. Két új arcot is láthat a közönség, és sajnos egy régi csapattagtól (remélhetőleg csak átmeneti időre) meg kellett válnunk. A fiatalok egy időre tanulmányaik miatt kirepülnek Nagykárolyból, de egyszer visszatérnek majd, reméljük. A jelenlegi csapatot Ráp Regina és Kovács Zoltán erősíti Tempfli Katalin, Kerekes András, Vida (Vidus) István és Kovács Péter Zoltán mellett. Azért hirdettünk meg két előadást, mert legutóbb se volt elég nagy a színház, hogy valamennyi Nóném-rajongó elférjen. Nagyon nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ennyien szeretnek bennünket és ennyien kíváncsiak a játékunkra. Nagy-nagy szeretettel várunk mindenkit szombaton. Öröm lesz ismét játszani ennek a hálás közönségnek.”