Bármennyire szívügye, az önkormányzatnak sem törvényes „beleszólási joga”, sem 13 millió eurója nincs, és tőkeerős befektetők sem tolonganak sajnos — kész tényként tálalt kacsahírből viszont annál több van.

Régóta köztudott tény, hogy jelenlegi tulajdonosa kézzel-lábbal szabadulna Szatmárnémeti legimpozánsabb szecessziós stílusú (még nem teljesen romhalmaz) épületétől, a Pannónia (Dacia) Szállótól — természetesen jó pár euró- vagy dollármilliócska fejében, bár a pár évvel ezelőtti eredeti, tízmilliós árból jócskán lejjebb adott. Az eladással kapcsolatban időről időre felröppennek bizonyos „betonbiztosnak” minősített híresztelések, mint az alig egy nappal ezelőtti s a virtuális, román nyelvű médiában futótűzként terjedő, amely már szinte kész tényként tálalja a 4,5 millió eurós vételárat és a vásárlót egy chicagói pünkösdista egyházközség személyében, amely részben imaházat alakítana ki az épületben. „Az önkormányzatnak és szatmárnémeti magyar lakosként nekem személy szerint is szívügyem a Pannónia Szálló sorsa — még ha a törvény egyik minőségemben sem ad különösebb mozgásteret. Mert egy pillanatig sem szabad elfelejteni: az épület a Dacia Rt. tulajdonát képezi, amely annak adja el, akinek csak akarja, azaz bárkinek. Mivel azonban A-kategóriás műemléképületről van szó, elővásárlási jog illeti a kulturális minisztériumot, a megyei tanácsot, valamint azt a helyi tanácsot, amelynek területén áll, azaz a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalt. E három intézményt minden esetben végig kell kérdezniük ebben a sorrendben, valahányszor új vásárlási szándék merül fel, s legjobb tudomásom szerint most semmiféle hasonló lépés nem történt. Mindig hangsúlyozom: a városvezetés (és nem csak) szempontjából az az optimális, ha olyan vevő jönne, aki az épületet visszaállítaná régi állapotába, és eredeti rendeltetésének megfelelően, azaz szállodaként és vendéglőként működtetné, ám mindehhez indulásként legkevesebb 12–13 millió euróra van szükség, hiszen az 5 milliós vételár mellett 7–8 millióba kerül a felújítás. Kevéssé tartom elképzelhetőnek, hogy egy egyházközség — bármennyire amerikai is — ilyen jelentős összeget áldozna egy majdani imaházra. Személyes véleményem szerint pedig nem a legjobb ötlet az imaház — félreértés ne essék! —, az lenne a legjobb, ha eredeti rendeltetése szerint szálloda és vendéglő maradna, ami a majdani működési-fenntartási költségeit is ki tudná termelni. Ehhez viszont tőkeerős befektető(k) kell(enek), és olyanból sajnos kevés van” — fogalmazott megkeresésünkre Kereskényi Gábor polgármester.

Szabó Kinga Mária