Nagykároly

Újabb projekteken dolgoznak

2017.01.17 - 14:09

A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal munkatársai készülnek az európai uniós kiírásokra, újabb és újabb projektek megvalósíthatósági tanulmányai várják, hogy leadásra kerüljenek.

„Hamarosan beindulnak a HU-RO-s projektek is, azonban erről akkor tudunk bővebb információkkal szolgálni, ha végre eldől, mely magyarországi önkormányzatokkal működünk majd együtt. A közeljövőben találkozom majd a kisvárdai polgármesterrel, s remélem, két-három héten belül eldől, hogy milyen irányba indulunk el” — mondta Kovács Jenő polgármester.

Nagykároly elöljárója kissé visszafogottan nyilatkozott azokról a projektekről, amelyek kormánypénzből kerülnének kivitelezésre, s bár hónapok óta közszájon forog a városban, a megvalósításuk, illetve a finanszírozási költségek folyósítási módja korántsem tisztázott.

„Szerintem eljön a tavasz, mire kiderül, hogy az új kormány mire ad pénzt, mennyivel tudunk majd gazdálkodni. Akkor talán már választ kapunk arra a kérdésre, hogy a tavalyi ígéretnek megfelelően valóban lesz-e új ANL-tömb Nagykárolyban, lesz-e esélyünk PNDL-s forrásokon keresztül új elkerülő útra. Hiszen szeretnénk kialakíttatni még egy elkerülő utat, mely az Ágoston utca környékét és annak a zónának több utcáját tudná tehermentesíteni. Igaz, megkérdezhetjük, hogy hova akarunk még egy elkerülő utat, mikor ez a másik sincs befejezve, de én azt mondom, dolgoznunk és lépnünk kell, meg kell ragadnunk a kínálkozó lehetőséget. Itt van ez az elkerülő utunk, aminek a befejezéséhez már csak nagyon kevés munka kell, és senki sem tudja, hogy mikor végeznek a kivitelezéssel ténylegesen. Le van téve már két projektünk, az egyik ugye a Somos-szabadidőparkra vonatkozik, míg a másik a nagykárolyi tízemeletes tömbházak hőszigetelésére. Az elbírálásuk áll, mert egy ponton elakadt, ugyanis nincs szakember, aki a soron következő fázisban kompetens lenne döntést hozni róluk. A hőszigeteléses projektünk 16 másik tervezettel volt versenyben, s egyedül a mienk jutott tovább az első rostán. Hogy mi lesz a projektjeink sorsa, mit tudunk lépni idén a fejlesztések terén, legkorábban csak tavasszal derül ki szerintem” — fejtette ki a polgármester.